Minden édesanya rémálmát kellett átélnie B. Bori anyukájának, az asszony ugyanis azért érkezett Angliába, hogy azonosítsa imádott gyermekét, akik egy lengyel ámokfutó, Zbigniew S. késelt meg november végén. Mint arról a Bors is írt, a mindenki által körülrajongott Bori évek óta Angliában élt és tanult, miközben elkötelezett keresztényként önkénteskedett a helyi templomban, emellett gyerekeket is tanított. Azonban – eddig ismeretlen okokból – egy novemberi napon a lengyel egyetemista a saját lakásán meggyilkolta a nőt és megtámadta Bori kolléganőjét is. A férfit azóta őrizetbe vették és előzetesbe helyezték, míg Bori holttestét a halottkém vizsgálta meg, aki több szúrt sebet is talált rajta, így már bizonyos: a lengyel kegyetlenül összeszurkálta a tanárnőt.
A vizsgálatot az orvosok kegyeleti okokból is megsürgették, ugyanis ezzel is Bori családjának fájdalmán szerettek volna enyhíteni:
– Elmondhatatlanul sajnálom, ami történt, elképzelni sem tudom, min mehetnek keresztül. Nem is vizsgáljuk tovább ezt a szörnyű tragédiát. Gondoskodunk arról, hogy minden szükséges papírt a lehető leggyorsabban elküldjünk – mondta a boncolást végző orvos, Dr. Martin D. Flamming Bori édesanyjának, aki megköszönte a sietséget.
A rendőröknek sem volt kifogásuk az ellen, hogy Bori testét kiadják a családnak, azonban a nyomozást végző zsaru, Vanessa Rolf egyelőre a nyomozás elhalasztását kérte a hatóságoktól. Úgy tudni, hogy Zbigniew májusban áll majd a bíróság elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.