Új utat nyit az oktatásban a High-Tech Suli!

Új utat nyit az oktatásban a High-Tech Suli!

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 17. 12:15
A pályázaton ezúttal 10 iskola is elnyerheti a több mint 20 millió forint értékű digitális termet!
Bors

Újra pályázhatnak a hazai általános iskolák a High-Tech Suli programra, amelyhez ezúttal újabb 10 intézmény csatlakozhat, ezzel együtt pedig már országszerte 25 iskola diákjai élvezhetik a digitális tanterem adta lehetőségeket. Idén kiemelt figyelmet kapnak a fővárosi és pest megyei intézmények is. 

A Mészáros Csoport által támogatott High-Tech Suli program kategóriájában egyedülálló és több elemében is újszerű megoldásokat alkalmaz. A digitális teremhez szükséges eszközökön, illetve képzésen kívül, a tanárok többletmunkájuk elismeréseként havi bérkiegészítésben is részesülnek. 

A High-Tech Suli program bepillantást nyújt a jövőbe és így segítséget nyújt a pályaválasztásban is. Nemcsak a tanulók, de a tanárok is sokszor most találkoznak először 3D nyomtatóval, lézervágóval, vagy mikrokontrollerekkel, amelyek azontúl, hogy megkönnyítik a tanítást a gyerekek motiválásán keresztül, a tanároknak is vonzóak. Több iskolában is a High-Tech Suli program miatt sikerült új tanárokat csábítani, illetve új szakköröket beindítani. A terem eszközeivel a tanulók megtapasztalják a kreatív alkotás élményét, futurisztikus városokat alkotnak, űrállomást építenek a matematika, fizika, vagy akár a történelem ismereteiket a korábban megszokottnál sokkal jobban elmélyítve.

A pályázaton elnyerhető digitális terem nem pusztán informatika oktatására ad lehetőséget. A High-Tech Suli program fontos célja, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben a tanulók a különböző tantárgyakból tanultakat együtt használhatnak fel a problémák megoldására, akárcsak az életben. Már sok iskolában működik, amit felépítettünk, sőt tapasztalatok is vannak. Jól látszik, hogy a tanárok értik és ki is használják a terem adta lehetőségeket. A gyerekek játszva tanulnak, ezért azok, akik korábban tanulási nehézségekkel küzdöttek, mostanra sokkal könnyebben veszik az akadályokat. De hallunk olyan diákokról is, akik a terem miatt nem szeretnének elballagni az általános iskolájukból és keresik a lehetőségeket, hogy minél több időt tölthessenek a HTS teremben. Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, mostanra egy nagyon együttműködő közösséggé formálódtunk.  – mondta el Horváth Ádám a High-Tech Suli szakmai tanácsadója

Más fejlesztési programok főként a vidéki intézményekre fókuszáltak, ezért az idei évben először, a High-Tech Suli program külön keretet nyit meg a budapesti és pest megyei iskoláknak, így 5 nyertes pályázó ebből a régióból kerül majd ki. 

A High-Tech Suli pályázat az esélyteremtést és a pedagógiai újítás képességét együtt értékeli, ezzel biztosítva, hogy olyan iskolák vehessék igénybe a programot, amelyek egyébként nem rendelkeznek ilyen felszereléssel, de van pedagógiai programjuk az elnyerhető támogatás minél több korosztályt és tantárgyat lefedő, érdemi fejlesztő hatást biztosító beépítésére. – árult el részleteket Horváth Ádám

A pályázatot november 26-ig nyújthatják be az intézmények, a termek felszerelése és a program indulása pedig már a jövő év első hónapjaiban megtörténik. A pályázat részletei megtalálhatóak a High-Tech Suli honlapján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.