Szobor helyett mobil wc lett a Szentlélek tér szimbóluma lett

Szobor helyett mobil wc lett a Szentlélek tér szimbóluma lett

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 10. 06:00
Tömegek a megállókban, mérgelődő árusok és egy a téren árválkodó mobil wc. A Szentlélek tér felújításának bejelentése után még mindig nem világos, hogy pontosan milyen változás is történt ott az utóbbi időszakban.
Bors

A Szentlélek tér felújítását sokan fogadták kitörő örömmel, hiszen Észak-Buda lakóinak jelentős része utazása során a területet. Jelenleg azonban a változásnak nem sok nyoma van. Az árusító bódékat a 2020 decemberével lejáró szerződésüket kivárva lebontották azzal az ígérettel, hogy az ottani boltok egy része majd teret kap a tér új eltervezett kivitelezésében is. Egy-két vállalkozás pedig ideiglenesen addig is helyet kapott a téren, amíg az el nem készül, de jelenleg nem úgy tűnik, hogy ez egy hamar eljönne, hiszen jelenleg semmi jelentős változás nem történik - tudta meg a Metropol. 

Annyit lehet tudni, hogy 2020 végéhez képest a következő három éven belül készülnek el a bódék és a középen helyet kapó épület is.

„Az I. ütemben a pályázat szerint helyet kap grilles reggeliző, kávézó és nemzeti dohánybolt, valamint nyilvános vécé... A tér közepére tervezett épület csak később, a fejlesztés tervezett II. ütemében készülhet el, három éven belül” - áll az obuda.hu oldalán, ahol a megújult tér látványtervét is bemutatják.

Az Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának képviselő-testülete „Óbuda kapuja 1” című pályázati felhívását  - amely új pavilonok kialakítására és üzemeltetéséről szólt a Szentlélek téren – a Minőségi Óbudáért Konzorcium nyerte meg, amivel a III. kerületi Önkormányzat 2021. február 10-én kötött terület bérleti szerződést. Bár maga a kiviteli terv felépítményekre vonatkozó része csak márciusban készült el, a vállalkozók pavilonjait már januárban lebontották.

A műanyag mobilvécé mára a tér ikonikus része lett

Az önkormányzat a tér egy részét lassan egy éve lezárta, ám azon egy kapavágás sem történt, mindössze egy kék mobil wc árválkodott a közepén. Az egyik közelben dolgozó leírása alapján az elzárt terület mostanra szimbolikussá vált mobil vécéje nem a munkásoknak van fenntartva, hanem azoknak a lebontott bódékból kiköltöztetett dolgozóknak, akik most az új bódékból hiányzó illemhely híján kénytelenek a „pottyantósban” végezni a dolgukat.


Úgy tudom, hogy a dohánybolt is ott volt régen, de kiköltöztetésük után most a mobilvécét kell használni, és jelenleg fogalmuk sincs meddig tart ez a kellemetlen állapot - árulta el a Metropolnak a forrás. Az árusok jelenleg a kordon egy lehajlított részén keresztül mászva juthatnak el a vécéig, és a latyakos sár is nehezíti a bejutást.

Várják, hogy elrohadjon a fa

Annyit tudok, hogy ide akarnak építeni valami kiszolgáló egységet. Olyasmit, ami korábban is volt, csak újszerűbbet. A bekerített területtel semmi sem történt az utóbbi időszakban – számolt be Zsófi, aki napi szinten kel át a téren. - Szerintem egész egyszerűen arra várnak, hogy elrohadjon az a fa ott a közepén. Akkor majd jogosan vághatják ki, és végre elkezdhetik a munkálatokat... Zsófi véleményével egyébként minden megkérdezett téren áthaladó nagyjából egyetértett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.