Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a hivatkozott kormányrendelet jogértelmezésében vita van a felek között, ezért indítványozták, hogy kérjenek közösen állásfoglalást a kormányhivataltól.
Jelezte, hogy január 1-jéig nem lát esélyt a tarifakorrekcióra, de addig is a felek létrehoznak két munkabizottságot, amelyeknek a részletek pontos kidolgozása lesz a feladatuk.
Közölte azt is, hogy a fővárosi vezetőknek átadtak egy háttéranyagot, amely évekre visszamenően tartalmazza a taxisok költségeinek változását, és amely alapján minimum 18 százalékos tarifaemelést tartanak indokoltnak.
Metál Zoltán korábban a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy 30 százalékkal szeretnék emelni a jelenlegi, 2018 óta alkalmazott árakat.
A lap megkeresésére a főváros megerősítette azt az álláspontját, hogy a hatályos kormányrendelet értelmében semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj nem emelhető. Hozzátették, hogy a városvezetés és a taxis szervezetek között a díjemelésről szóló tárgyalások folyamatban vannak, csak azok lezárultával tájékoztatnak majd az eredményekről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.