Aktuális

Megölte volt feleségét, majd eltöltött egy éjszakát a holttesttel

Bors

Létrehozva: 2021.11.21.

Sokkoló esetről számolt be a rendőrség.

Bíróság elé állították azt a 72 éves férfit, aki meggyilkolta volt feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg Pozsony Dúbravka városrészében. Az elvált házaspár, állítólag közös tulajdonukon kezdett el vitatkozni, aminek az lett a vége, hogy a férfi megfojtotta volt feleségét. Ezután pedig egész éjszaka együtt volt a nő holttestével a lakásban.

Pavol sikertelenül kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni, előbb gyógyszereket vett be, majd felvágta az ereit. Hétfőn délelőtt végül tárcsázta a segélyhívót és elmondta, hogy mi történt – írja a Parameter.

Az ügyben kirendelt nyomozók szállították kórházba a férfit, majd tovább vitték a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták és eljárást indítottak ellene. Nem is húzták az időt, pillanatokon belül bíróság elé került az ügye, ahol elrendelték az előzetes letartóztatását.

Úgy tudni, a férfi nemcsak beismerte tettét, de állítólag meg is bánta, hogy megölte volt feleségét. A gyilkosság miatt Pavolt életfogytiglani szabadságvesztés fenyegeti.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek