Hogy mi? Kegyetlen, amivel kínozták a rabokat a sitten

Hogy mi? Kegyetlen, amivel kínozták a rabokat a sitten

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 13. 19:30
A börtönőröket a rabok jelentették fel, mert állításuk szerint lelkileg kínozták őket egy gyerekdallal.
Bors

Az oklahomai börtön két korábbi fegyőre és a főnökük áll hamarosan bíróság elé, első látásra döbbenetes okból: a smasszereket négy volt elítélt perelte be, méghozzá azért, mert állításuk szerint az őrök a fizikai megalázás mellett egy végtelenítve lejátszott gyerekdallal, a világszerte ismert Baby Shark című slágerrel kínozták őket. 

A rabok megpróbáltatásai a Guardian idézte fel: Daniel Hedricket például egy ügyvédi vizitterembe kísérték, ahol több mint egy órán keresztül bömböltették a dalt, míg a rabnak állnia kellett, míg börtöntársát, Joseph Mitchellt hátrabilincselt kézzel a falhoz állították, ahol legalább 3-4 órán át hallgatnia kellett a gyerekzenét. Harmadik társuk, John Basco is pereli az őröket, neki szintén egy elzárt szobában kellett kiállnia a Baby Shark-kínzást: 

- Olyan hangos volt, hogy még a folyosókon is visszhangzott - mondta a Guardiennek Basco. 

A nyomozók a vizsgálat alatt megállapították, hogy a foglyok nem voltak renitensek, veszélyesek és nem léptek fel támadólag a tisztek ellen sem. A helyi seriff elmondta, hogy a kínzást kezdeményező  Christian Charles Milest és Gregory Cornell Butler Juniort ezért bíróság elé állítják, ahol a vádlottak padján csatlakozik hozzájuk főnökük,  Christopher Raymond Hendershott hadnagy is, aki ugyan nem bántott senkit, de állítólag tudott a kínzásokról, és nem tett ellenük semmit. Hozzátették, hogy Miles és Butler ellen nem ez az első panasz, többször is feljelentették őket kínzás miatt és azért, mert kegyetlenül bántak a rabokkal. 

Nem ez az első eset, hogy zenével próbálnak elrettenteni embereket vagy éppen foglyokat kínozni: 2019-ben Floridában például az itt említett Baby Sharkot játszották le egy parkba, hogy a hajléktalanok ne aludjanak az ottani padokon, míg Guantanamón a rabokkal folyamatosan hangosan bömbölő metált hallgattattak, hogy megtörjenek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.