Aktuális

Elfajult a szakítás Pécsen, hátborzongató jelenetek zajlottak le a nyílt utcán

Bors

Létrehozva: 2021.11.04.

Megromlott a pár kapcsolata, anyósán akarta kitölteni mérgét a férfi.

Forrás: Pixabay

Egy kaszával fegyverkezett fel a családfő, hogy lánya korábbi barátját megfékezze. A férfi nem akarta elfogadni a szakítást, ezért megjelent a szülői háznál és autóval rontott anyósjelöltjére.

A Pécsi Törvényszéken kellett felelnie tettéért a férfinak, aki nem nyugodott bele, hogy szakítottak élettársával. A vádirat szerint 2017-ben, a nő a szüleihez, egy pécsi házba költözött a szakítás után, ahol gyerekeivel együtt jelent meg a férfi, és letámadta a családot. Vitatkozni kezdett, majd dulakodni, végül kocsiba pattant és megpróbálta elütni volt anyósát. Az asszonyt előbb rükvercben gázolta el, ám a nő csak elesett, így a kocsi következő támadásától éppen el tudott ugrani a bokrok közé, ennek köszönhette, hogy ép bőrrel megúszta az esetet.

Ezt látva a korábbi após egy kaszával felfegyverkezve kergette el vejét, így az asszony 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A férfi ugyan elhajtott a szülői háztól, ám út közben belebotlott egy másik rokonba, akin mégis kitöltötte mérgét. A rokon kocsijának – amiben egy kisgyermek is utazott - egy fahusánggal esett neki. Az ütések, amiket a kocsira mért, akkorák voltak, hogy berepedt a szélvédő, és a sárvédő is behorpadt.

A férfi szerencsére csak az autóban okozott kárt, mintegy 76 ezer forintot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét