Aktuális

„Elkerülhető lett volna” – Ha az orvosok jobban figyelnek, máig életben lenne a tini

Bors

Létrehozva: 2021.10.14.

Érthetetlen, miért döntöttek az orvosok amellett a gyógyszer mellett, amiről egyszer már kiderült, hogy kifejezetten árt a fiúnak.

Egy háromgyermekes anyuka elmesélte autista fia tragikus halálának szívszorító megpróbáltatásait. Oliver McGowan koraszülöttként jött a világra, és mindössze háromhetes korában bakteriális agyhártyagyulladást kapott.

A betegsége miatt Oliver fél oldala enyhén lebénult, tanulási zavarai lettek, és később magas fokú autizmussal diagnosztizálták. Édesanyja, az 55 éves Paula McGowan szerint mindezek ellenére fiát nem tartotta vissza fogyatékossága. 

– Oliver volt a mi világunk, amikor megérkezett. Már születésétől fogva volt valami, ami egy kicsit más volt benne. Apró volt, de hatalmas szemei voltak, és mi egyszerűen imádtuk őt. Agyhártyagyulladást kapott, de mindezek ellenére is hatalmas, sugárzó mosolya volt. Később az angol paralimpiai focicsapatba is bekerült – árulta el az édesanya az Echo oldalának.

Életének későbbi szakaszában Olivert részleges fókuszos rohamok miatt felvették egy kórházba. Több hetes vizsgálat után antipszichotikus gyógyszereket kapott szorongás ellen, ami csak fokozta a rohamait.

McGowan asszony, aki jelenleg Ausztráliában él, elmondta:

– Határozottan úgy véltük, hogy az orvosok félreértették Oliver normális autista viselkedését. A gyógyszerek Oliverre gyakorolt hatása katasztrofális volt, napi harminc rohama volt a kéthetenkénti néhány helyett. Nem ismertünk rá az egykor életerős fiunkra.

Az orvosok végül rájöttek, hogy a fiú érzékeny az antipszichotikus gyógyszerekre, így a kezelés leálltával normalizálódtak a rohamai – végül mégis ezek a szerek okozták a halálát. Élete utolsó hónapjaiban Olivert ugyanis áthelyezték egy bristoli kórházba, ahol ismét rohamot kapott. Az ottani orvosok a szülők tiltakozása ellenére ismét antipszichotikus gyógyszereket adtak a 18 éves autista fiúnak. 

A tini láza megemelkedett, miután megkapta a gyógyszert. Sürgősségi MRI-vizsgálatra vitték, amely kimutatta, hogy a gyógyszerek hatására az agya súlyosan megduzzadt. Nem sokkal később az intenzív osztályon életét vesztette.

– Úgy ért minket a hír, mint egy villámcsapás. Őszintén azt hittem, hogy az orvosok többet tudnak nálam. Megdöbbentő volt a felismerés, hogy nem értik az autizmust, és azt, hogy hat a betegre – tette hozzá a gyászoló édesanya, aki egy jótékonysági szervezetet alapított kisfia emlékére, hogy segítse az autizmussal küzdő fiatalok életét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány