A Bors utánajárt: A szín, a vastagság és a tömeg is számít a trófeáknál

Induljunk ki onnan, hogy minden vadnak van úgynevezett vadászati idénye. Ez egy olyan, több hónapos intervallum, amikor a fajra lehet vadászni. A gímszarvas bikát például szeptember 1. és január 31. között lehet elejteni.

Amikor a vadász lelőtte a vadat, akkor az igény végétől számított 30 napon belül be kell mutatnia a hatóságnak a szarvas vagy őz agancsát, illetve a muflon csigáját. Vaddisznónál csak a 16 centinél hosszabb agyarat kell bemutatni az elejtés évét követő év január végéig. Az elhullott állatok trófeáit is bírálják, a felderítéstől számított 30 napon belül.

A trófeabírálaton a szakemberek megállapítják az állat becsült korát, és azt, ha esetleg az elejtés nem szakszerűen történt meg. A bírálat során a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács előírásait veszik alapul. Ide kapcsolódik: az agancsok bírálatát egy magyar vadász, Nadler Herbert dolgozta ki az 1930-as években.

A trófeabírálatnál egy egyedi jellel jelölik meg a koponyát, a későbbi beazonosíthatóság érdekében. A trófea csak teljes nagykoponyával együtt mutatható be. A tárolásról a vadászati társaság gondoskodik. A bírálatért trófeabírálati díjat kell fizetni a vadásznak.

Az értékelés során a trófeák pontokat kapnak. A nemzetközi ponthatárt elérő trófeákat (gímszarvasnál pl. 230, őzbaknál 160 C.I.C pont) az Országos Trófeabíráló Testületnél kell felülbírálatra bemutatni. Ha itt jóváhagyják a korábban megadott pontot, akkor a trófeát nemzeti értékké nyilvánítják, a vadat elejtő vadász pedig egy másolatot kap a trófeáról. Ha ezt a határt nem éri el a trófea, akkor azt megtarthatja a vadász.