Aktuális

Még előtte volt az egész élet: Tévesen kiküldött e-mail miatt lett öngyilkos a fiatal lány

Bors

Létrehozva: 2021.10.29.

Megszakad a szív, egy tévedésből kiküldött eredmény miatt döntött úgy a fiatal lány, hogy eldobja az életét.

Hatalmas hibát követett el az egyetem, miután tévesen arról értesítette az egyik diákját: megbukott, így nem folytathatja tanulmányait. A fiatal lány – aki korábban sem a depresszió jeleit nem mutatta, sem öngyilkos gondolatokról nem számolt be senkinek – pár órával azután, hogy elolvasta a levelet, levetette magát egy hídról. A zuhanás következtében szerzett sérülésekbe azonnal belehalt.

A 21 éves, walesi Mared Foulkes gyógyszerésznek tanult a Cardiff egyetemen. Tanulmányai mellett egy gyógyszertárban is dolgozott, minden vágya az volt, hogy lediplomázzon. A másodéves lány ugyan márciusban tett egy sikertelen vizsgát, ám ezt áprilisban megismételte – ennek az eredményét várta.

Az intézmény július 8-án értesítette ki: 39 százalékot kapott, azaz megbukott, ezzel pedig nem kezdheti el a tanulmányai harmadik évét. Mared a levél érkezése előtt még telefonon beszélgetett az édesanyjával, akkor még seteni sem lehetett, hogy megtörténik a tragédia, a másnapi főzést tervezgette. Aztán megérkezett a mail az egyetemtől, mely után pár órával a fiatal nő egy hídhoz hajtott, ahonnan a mélybe ugrott. 

Egy szemtanú szerint Mared Foulkes egy pillanatig sem habozott, határozott mozdulatokkal sétált a korláthoz, majd ugrott le. Az eseményeket végignéző asszonynak esélye sem volt megállítani őt, már csak a mentőket értesíthette – számolt be az esetről a NorthWales Live.

Csak az öngyilkosság után derült ki: az egyetem téves levelet küldött ki hallgatójának, melyben hibásan az első – sikertelen – vizsgája eredményét írták meg. A pótvizsgája valójában nem 39. hanem 62 százalékos lett, azaz átment, így folytathatta volna az iskolát.

'Our hopes matched her ambitions'

"Our hopes for Mared matched her ambitions," say the parents of Mared Foulkes, who killed herself after wrongly being told she had failed an exam and could not do her third year

Posted by BBC Wales News on Thursday, October 28, 2021

Mared családja szerint egyértelmű, hogy az egyetem hibásan kiküldött levele vezetett szerettük halálához. Hangsúlyozták: az intézmény cserbenhagyta őket, miközben azt is kiemelték: sajnos nem ez az első eset, hogy egy intézmény ilyen elfogadhatatlanul kommunikáljon a hallgatókkal.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613211
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban