Egyszerűen elképesztő, ahogyan elbántak egy mindössze kétéves kislánnyal a szülei. Egy korábbi lakótársuk elmondta a rendőrségnek, hogy látta, amint Ardon és Cruz veri a gyermeket.
Gyakran hagyták magára felügyelet nélkül, sőt egy alkalommal Alisson a konyhaasztalon ült, ahol tejport és cukrot evett. Korához képest alultáplált volt, ami arra utalt, hogy sokat hagyták éhezni.
Cruz arra kényszerítette a kislányt, hogy órákon át oda-vissza járkáljon az alagsori folyosón, valahányszor olyasmit tett, ami neki vagy az anyjának nem tetszett. Ha a lány megállt vagy sírt, a férfi ráordított, hogy menjen tovább.
A kegyetlen büntetések között szerepelt, hogy sokszor bezárták a gyermeket a szobájába, és a lábánál fogva a kiságyához kötözték. A lányka állandóan csak hosszú ujjú felsőket és nadrágot viselt, hogy elrejtse a férfi által övvel okozott sérüléseket. Mindennek a tetejébe sohasem vitték orvoshoz. Az egyik nap azonban nem reagált semmire, így kénytelenek voltak kórházba vinni. A 2 éves kislány belehalt a sérüléseibe a Szent Kereszt Kórházban.
A 24 éves Milixen Ardon és a 43 éves Wilfredo Cruz ellen gyilkosság miatt emeltek vádat, és elrendelték az óvadék nélküli letartóztatásukat – írja a Crime Online.
Chicago Toddler Dies From Chronic Abuse, Neglect; Mother and Boyfriend Charged With Murder https://t.co/jyosuFTz4C via @crimeonlinenews
— NoWonderland True Crime (@NoWonderland__) October 25, 2021
A család egyik ismerőse - aki egy házban élt velük - a bíróságon arról is beszámolt, hogy a kislány halálát megelőző napon hallotta, hogy nehezen kap levegőt, de amikor megvizsgálta, újra normálisan kezdett lélegezni.
A boncolás során a kislány testén, karján és fején a gyógyulás különböző stádiumában lévő, kiterjedt sérüléseket találtak. A bőrét foltok és zúzódások borították. A többszörös sérülések mellett égési sérülések is éktelenkedtek a karján, a lábán és a felsőtestén.
A halálát egy tompa hasi ütés miatt bekövetkezett gyomor-bél perforáció okozta. Cruznak és Ardonnak november 9-én kell ismét a chicagói bíróság elé állnia, amikor valószínűleg ítéletet mondanak felettük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.