Sok fiatal áll a Fidesz mögött: Az október 23-i ünnepségek még inkább összetörték a baloldal állításait

Sok fiatal áll a Fidesz mögött: Az október 23-i ünnepségek még inkább összetörték a baloldal állításait

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 28. 13:20
Bár korábban határozottan állították a baloldalon, hogy a fiatalok már mind velük szimpatizálnak, a kormánypárttól pedig eltávolodtak, ez nem felel meg a valóságnak. Ebben a kérdésben a baloldal már az előválasztási kampány alatt meghazudtolta a saját állításait, amikor azt a gyanút keltette a fiatal szavazókról, hogy fideszesek. Az október 23-i ünnepségek még inkább összetörték a baloldali narratívát.
Bors

A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent cikk szerint Deák Dániel elmondta: a baloldal már hosszú hetek óta építi azt a hamis narratívát, miszerint az előválasztás megmozgatta a fiatalokat. Ezt az állítást egyetlen számítás sem támasztja alá, a baloldali előválasztás kapcsán sincsenek erre vonatkozó adatok, így ez csupán a politikai propagandakommunikáció része a baloldalon, mintsem egy valós helyzetleírás.

Az elemző szerint a felmérések azt mutatják, hogy a baloldal szavazótábora elöregedett, a fiatalos Momentum pedig gyakorlatilag megsemmisült az előválasztáson.

Ezért kommunikálják most azt, hogy Márki-Zay Péter megváltást jelent ebből a szempontból, de ez nem fedi az igazságot - tette hozzá az elemző.

Deák Dániel felidézte, hogy a liberálisként azonosított Republikon Intézet augusztusi felmérése szerint a Fidesz szavazóinak a 33 százaléka 39 év alatti, ami a társadalom korfáját tükrözi. Az MSZP esetében ez a szám csupán 12 százalék, de a DK esetében is csak 26 százalék.

A felmérés Deák Dániel szerint jól mutatja, hogy míg a baloldali pártok rétegpártok, addig a Fidesz egy igazi néppárt, amelynek a támogatottsága az egyes korcsoportok körében arányosan oszlik meg. Az elemző szerint ezt a békemenet is jól szimbolizálta, hiszen idősek és fiatalok, fővárosiak és vidékiek egyszerre vonultak a kormány álláspontját támogatva.

Emlékezetes, a kormányoldal békemenetén csaknem félmillió ember vonult, míg a baloldal kampányrendezvényén talán pár ezren lehettek az érdeklődők.

A Mandiner közölt egy fotógalériát is, amelyen rengeteg fiatal szülőt, egyetemistákat, gimnazistákat örökítettek meg, ahogyan a békemeneten vonulnak. Beszédes volt az is, hogy az ünnepi beszédét elmondó Orbán Viktor mögött fiatalok álltak több sorban. Ezzel párhuzamosan a baloldal színpadán a szónokok egyedül mondták el beszédeiket, amelyekben csak egy-egy gondolat erejéig jelentek meg a fiatalok, mint a baloldal lelkes támogatói - olvasható a Magyar Nemzetben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.