Bedrogozta a feleségét, majd engedte, hogy 49 idegen megerőszakolja – 18+

Bedrogozta a feleségét, majd engedte, hogy 49 idegen megerőszakolja – 18+

18+
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 01. 09:30
A perverz férj rendszeresen le is filmezte az asszonyt és az őt megrontő férfiakat.
Bors

Gyomorforgató, mit tett egy férfi tíz éven keresztül a feleségével: rendszeresen altatót csempészett az ételébe, majd amikor az asszony elájult, férfiakat hívott, akik megerőszakolták a nőt, miközben ő videóra vette a szörnyűségeket.

A Mazanban élő 68 éves francia férfi 2010 és 2020 között követte el bűntetteit most 61 éves neje ellen. A nő egészen addig nem is tudott férje perverziójáról és arról, mik történtek vele, amíg rá nem talált párja számítógépén a terhelő felvételekre. A hatóságok ezt követően kezdtek el nyomozni.

Hamarosan kiderült: a férj neten vette fel a kapcsolatot azokkal az idegenekkel, akiket később meginvitált az erőszakra. A résztvevők közül többen állítólag nem is tudták, hogy bűnt követnek el – egyesek azt hitték, a párnak valamijen beteges fétise van, mely szerint a férfi szereti nézni, amint a feleségével mások szexelnek (ez a része igaz is volt) – míg a feleségről úgy gondolták, saját perverziója miatt tetteti magát eszméletlennek az aktusok alatt (mely természetesen nem volt igaz).

A rendőrség a felvételek alapján eddig 49 elkövetőt azonosított. Közülük 33-an már rácsok mögött vannak, 9 ellen pedig jelenleg is folyik az eljárás. A 24 és 71 év közti erőszakolók többségének egyébként ez volt az első szexuális bűntette.

A beteges szexpartikat szervező férjre 20 év börtön vár, ha bűnösnek találják – számolt be az ügyről a Daily Mail. Az asszony – a történtek fényében több mint érthető módon – beadta a válókeresetet. 

Ez is érdekelheti!

Három éves kislányként viselkedett, majd megerőszakolt három nőt – mégis megúszta a börtönt

A tinilány megerőszakolása csak a kezdet volt – sokkal szörnyűbb, amit ez után tett a rém

Barátja telefonon hallgatta végig a fiatal lány haláltusáját

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.