Fél évszázad után azonosították a Zodiákust, a világ leghíresebb sorozatgyilkosát

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 08. 00:00
A csak most azonosított gyilkos még a '60-as években követte el sorozatos rémtetteit.
Bors

Egy 40 tagú, volt nyomozókból, titkos ügynökökből és újságírókból álló csapat jelentette be, hogy végre sikerült azonosítaniuk a Zodiákus, illetve Horoszkópos Gyilkost - írja a Crime Online.

MÉSZÁROS

A férfi számlájára legalább öt kaliforniai gyilkosság írható, melyeket az 1960-as évek második felében követett el. Az ún. kihűlt ügyekkel foglalkozó különítmény szerint

a gyilkos nem más, mint a 2018-ban elhunyt Gary Francis Poste.

Az egység szerint a férfi hatodik áldozata egy 18 éves fiatal nő, Cheri Jo Bates volt, akivel a többi gyilkosság helyszínével ellentétben a San Francisco-i térségtől többszáz kilométerre végzett.

Bates lehetett Poste első áldozata, akit évekkel a többiek előtt ölhetett meg.

A katonai hírszerzés egyik korábbi tisztje, Jen Bucholtz elmondta, hogy a férfi nyomára az általa a rendőrségnek küldözgetett kódolt üzenetek megfejtése vezetett. Mindemellett az is kiderült, hogy

Poste bakancstalpa megegyezett a helyszínen talált mintákkal,

ráadásul a férfit egy, a gyilkosság helyszínétől 15 percre fekvő kórházban kezelték.

ITT A LISTA

Poste pályafutása során az alábbi emberekre támadott rá:

- a 17 éves David Arthur Faraday és a 16 éves Betty Lou Jensen, akiket a férfi 1968. december 20-án lőtt le;

- a 19 éves Michael Renault Mageau és a 22 éves Darlene Elizabeth Ferrin - őket 1969. július 4-én lőtte le Poste;

- a 20 éves Bryan Calvin Hartnell és a 22 éves Cecelia Ann Shepard, akik halálos késelés áldozatai lettek 1969. szeptember 27-én;

- valamint a 29 éves Paul Lee Stine, aki lőtt sérülésébe halt bele 1969. október 11-én.

Mageau és Hartnell végül megúszta a mészárossal való talákozást,

akiről David Fincher készített filmet Zodiákus címmel még 2007-ben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.