Kirándulás közben zuhant a mélybe a négyéves kisfiú, édesapja már nem tudta elérni

Kirándulás közben zuhant a mélybe a négyéves kisfiú, édesapja már nem tudta elérni

kirándulás
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 22. 23:30
Pillanatok alatt bekövetkezett a rémálomba illő baleset túrázás közben. Az édesapa megpróbálta elérni gyermekét, de sajnos nem járt sikerrel.
Bors

Egy négyéves kisfiú lezuhant egy magas szikláról az amerikai Kentucy állam keleti részén fekvő Red River Gorge-ban. 

A család a sziklák közelében túrázott, amikor a fiú megcsúszott és lezuhant. Több kiszögellésnek is nekiütközött a nagyjából 21 méteres esés közben. Édesapja még megpróbálta elérni fiát, de nem sikerült elkapnia. 

Azonnal riasztották a mentőszolgálatot, akik nagy erővel vonultak ki a helyszínre – írja a Foxnews. Amikor a kutató-mentő csapat megérkezett, megkönnyebbülten tapasztalták, hogy nem csak életben van, de éber és beszélni is képes.

A kisgyermek alighanem az isteni gondviselésnek köszönhetően néhány karcolást és zúzódást leszámítva megúszta a balesetet.

– Csodálatos módon a gyermek viszonylag sértetlen maradt. Van rajta pár karcolás és zúzódás, de egyébként nem esett baja – mondta Drew Stevens, a Wolfe megyei kutató-mentőszolgálat szóvivője.

A kisfiút kórházba vitték kivizsgálásra, de a mentőszolgálat szóvivője szerint hamarosan hazamehet.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.