A fiatalok 2019. áprilisában ismerkedtek meg egy baráti társaság révén, majd jöttek össze. Az akkor 26 éves férfinek se munkahelye, se lakóhelye nem volt, általában a barátainál aludt, pénzt pedig kölcsönökből, kéregetésből szerzett. Idejének nagy részét a Nyugati téren, a barátaival való csellengéssel, gördeszkázással, grafitizéssel töltötte.
A 18 éves lány május elején elköltözött a nevelőszüleitől, mert nem támogatták a kapcsolatát. Elköltözését után alig tartotta a kapcsolatot a családjával, a középiskolát elhanyagolta, le sem érettségizett. Kapcsolata azonban egy idő után romlani kezdett, gyakran veszekedtek, és ilyenkor a 26 éves férfi agresszív volt.
Mivel pénzük nem volt, augusztusában beköltöztek egy III. kerületi, üresen álló, bontásra ítélt, romos házba.
A vádirat szerint szeptember 18-án reggel ismét összevesztek. A vita során a férfi dühében, nagy erővel, testszerte ütötte-verte a lányt, végül megfojtotta.
A férfi azért, hogy a lány halálát a családja elől eltitkolja, három nappal később az egyik közösségi oldalon, saját profilján, de a barátnője nevében felvette a kapcsolatot a lány unokatestvérével. Azt írta neki, hogy boldog párkapcsolatban él Londonban. Ezért a lányt a családja nem is kereste, holttestét pedig csak szeptember 28-án, egy bejelentés után találták meg.
A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, fegyházbüntetés kiszabását indítványozva. A férfi jelenleg más ügyben kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.