Brutális sérülések borították a csontsoványra fogyott kislány testét, szörnyű titokra derült fény – 18+

Brutális sérülések borították a csontsoványra fogyott kislány testét, szörnyű titokra derült fény – 18+

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 27. 10:30
Meg akarta ölni mostohalányát a kórházi ápoló.
Bors

Több hónapon át nyomoztak egy kórházi ápoló után az alabamai rendőrök. Kala Kameron Blakely 12 éves fogadott gyermekén gyanús sérülések tűntek fel, a kislányon ezen kívül súlyos alultápláltság jelei voltak felfedezhetők. A nyomozás során kiderült,

a nővér meg akarta ölni gyermekét.

Blakely szándékosan kínozta fogadott lányát: megütötte, megtaposta, orvosi kezelését megtagadta és éheztette – mindezek több alkalommal megtörténtek – áll a vádiratban, amiből kiderült az is, hogy a gyermek olyan betegségekben szenved, amelyhez gyógyszeres kezelés és orvosi felügyelet megléte szükséges.

szándékosan ölt volna

Blakely nemrég ment házasodott meg, újdonsült férjével pedig három gyermeket is kapott, akik közül egyiküktől szándékosan meg akart szabadulni. A kislányt most elvették a családtól, azóta megfelelő kezelésben és elbánásban részesül. Mostohaanyját letartóztatták, ügyében további tárgyalások várhatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.