Agyonverte kétéves nevelt gyerekét, mert rossz lábra húzta a cipőjét

Agyonverte kétéves nevelt gyerekét, mert rossz lábra húzta a cipőjét

mostohaapa
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 30. 09:00
A 27 éves férfi addig fojtogatta a kétéves kislányt, amíg el nem kékült. 
Bors

Élete végéig börtönben maradhat az a férfi, aki úgy megverte nevelt gyermekét, hogy az belehalt a sérülésibe. A tragédia még 2019 szeptemberében történt, az akkor 27 éves Jadin Nunezt barátnőjével Ashley McAlpinel és két gyermekével élt Temple-ben.

A kétéves kislány és édesanyja vásárolni készült, a kislány születésnapjára , amikor Shannah rossz lábára vette fel a cipőt, ez a mostohaapát annyira feldühítette, hogy ütni kezdte a gyereket és addig fojtogatta, amíg el nem kékült.

Az anya ekkor elkezdett kiabálni, hogy ne bántsa a gyermeket, a férfi ekkor elengedte a kislány nyakát, de ezek után még többször hason és arcon ütötte. 

Shannah lefektették, mintha mi sem történt volna, de hajnal 2 körül felébredt és már nem tudott megállni a saját lábán, sőt a gyerek egész teste forró volt, amit anyja hűtőfürdővel próbált csillapítani, amikor nem járt sikerrel értesítette a segélyhívót. A kiérkező mentők és rendőrök már nem tudták megmenti a kislány életét, csak a halál beálltát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.