Aktuális

Újraélesztett csecsemő Dunavecsén: félrenyelte az anyatejet a kis Nimród

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.09.17.

<p>Szépen fejlődik és sok borost tör szülei és nővére orra alá az a kisfiú, akinek életét tavaly nyáron az édesanyja lélekjelenléte mentette meg Dunavecsén. A kis Nimród háromhetes korában félrenyelte az anyatejet.</p>

Örömteli hírekről számolt be munkatársunknak az az édesanya, aki tavaly megmentette az újszülött gyermeke, Ákos Nimród életét.

A kisfiamat rendesen megszoptattam, majd felvettem a vállamra büfizni. Rögtön elkezdett feszengeni, és láttam, hogy valami nincs rendben. Odanéztem, és már vörösödött Nimród feje, miközben nem jött ki az, aminek ki kellett volna. Kiszaladtam az utcára segítségért, majd járókelők hívták a mentőket, és átadták nekem a telefont A diszpécser, amikor megtudta, mi a baj, már mondta is, mit kell tennem. Ötször kellett Nimród hátát megütnöm úgy, hogy az első négy lágyabb, az utolsó kicsit határozottabb legyen – nyilatkozta Nikolett az eset után.

A Bors kíváncsi volt rá, hogy mi történt azóta a családdal. Az édesanya vidáman mesélt a két gyermekéről. Mint kiderült, a fiúval akadt ugyan egy kisebb probléma, de az már szerencsére megszűnt.

Nimród enyhén refluxos volt. Rosszul záródott a gyomorszája, így amikor evett, sok minden visszajött. Korán elkezdtük a hozzátáplálást, a szilárd ételekkel pedig már kevesebb probléma adódott. Ezen az időszakon túl vagyunk, a doktornő is megmondta, hogy ezt a betegséget a gyerekek egy éves korukig általában kinövik – mondta az édesanya.

Nimród, és a nővére, a hároméves Janka is igazi rosszcsont. Sokat hangoskodnak. Janka már szépen beszél, de már az öccse is igyekszik szavakat formálni.

- Ki tudja mondani, hogy „apa”, „anya”, és hami, de úgy vesszük észre, hogy amit mondunk neki, mindent megért. Élénk kisfiú – mosolygott Nikolett, és hozzátette, sokáig nem mertek elindulni otthonról, nehogy út közben valami baj érje a gyermeket.

- Jól alakultak a dolgaink. Egyelőre én vagyok itthon a gyerekekkel, még Janka sem ment óvodába. Egyelőre nem szeretnénk a családot bővíteni, hiszen így is kicsi, mindössze 18 hónap a korkülönbség a gyerekek között. Nimród nagyobb figyelmet igényelt, de amikor ő aludt, igyekeztünk Jankát is bevonni már a házimunkába – fejezte be a családanya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"