Hartmann Dániel alig 17 évesen szeretett bele a siklóernyőzésbe. A férfi immár közel 12 éves tapasztalattal bír, ennyi idő alatt pedig mintegy 700 utassal ismertette meg a páratlan élményt.
– Gödöllőn, a Felhőút Sportrepülő Egyesületben és a szülővárosomban, Aszódon kezdtem tanulni a siklóernyőzés alapjait, és szinte már az első alkalommal rájöttem, hogy egész életemben űzni szeretném ezt a sportot. Az alapszintű tanfolyamot további képzések követték, így már évek óta jogosult vagyok tandemrepülésre, vagyis utasokat is vihetek magammal – mondta a Borsnak Dániel, akit a legtöbben a Facebookon találnak meg.
Főleg a hegyek vagy a repterek közelében tavasztól késő őszig gyakran látni a magasban siklóernyősöket. Ez a jármű nem összekeverendő az ejtőernyővel! Utóbbi lényege a szabadesés és a fékezett zuhanás, míg a siklóernyőzés a valódi repülésről szól. A módszer a madarakéhoz hasonlít. Az kétrétegű, parcellákra osztott ernyőt a beáramló levegő túlnyomása tartja mereven.
– A meleg légáramlatok, a termikek segítségével emelkedünk, és a két irányítózsinór segítségével szabályozzuk a kupola íveltségét, ami a repülés irányát befolyásolja
. Akár órákat is a levegőben tölthetünk egyetlen felszállással, és több száz kilométert is megtehetünk biztonságosan – magyarázta a pilóta.
Munkatársunknak a kalocsai repülőtéren volt lehetősége Dániel segítségével kipróbálni a különleges repülősportot. Elől állt kollégánk, akit biztonságos hevederekkel rögzítettek egy úgynevezett beülőhöz, mögötte pedig a pilóta egy rövid távolságtartóval a két személy ütközése elkerülése érdekében.
A felszállás csőrlés segítségével zajlott. Ez annyit tesz, hogy a munkatársunkhoz csatoltak egy zsinórt, amit egy autóval húztak. Néhány futólépés megtétele után már meg is kezdődött az emelkedés. A kellő magasság elérésekor a pilóta a zsinórt leoldotta, és attól a pillanattól kezdve már valóban teljesen szabadon repült a szerkezet. A tandemrepüléskor általában 4-500 méterre szállnak fel, ám mi 800 méterig emelkedtünk. A pilóta egyébként műszereket használ a magasság mérésére, illetve a meleg légáramlatok felismerésére.
Madártávlatból a földre tekinteni igazán különleges élmény. Dániel szerint az első alkalommal természetes, hogy munkatársunkban a teljes bizalom mellett is kialakult egy minimális félelemérzet, amit persze elnyomott a festői látvány és a csoda átélése.
A magasból jól látható volt a Duna, illetve Kalocsa városa, az épületeket és a környező szántókat, legelőket is beleértve az Alfölddel kiegészülve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.