Megrontotta kétéves kisfiát a horroranya, videóra is vette a rémségeket – 18+

Megrontotta kétéves kisfiát a horroranya, videóra is vette a rémségeket – 18+

anya
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 26. 18:30
Mint az várható is volt, szigorú ítéletet hozott a bíróság a saját gyermekét szexuálisan kizsákmányoló anya ügyében.
Bors

Mindössze két évet élt egy kisfiú, élete rövid időszaka alatt azonban több traumát kellett átélnie, mint sokunknak. Anyja szexuálisan molesztálta, a perverz aktusokat pedig videóra is vette az élettársa kedvéért. Az élettárs pedig olyan brutálisan megverte, hogy belehalt a sérüléseibe. A gyermek halálában indított eljárások most zárultak le, a bűnösök börtönben töltik életük hátralévő részét.

A virginiai mentőkhöz 2019. január 8-án futott be a vészhívás, mely szerint a kétéves Steven Meek nem lélegzik. Hiába érkezett ki hamar a segítség a helyszníre, a gyermek életét már nem tudták megmenteni. 

A zsaruk azonnal a rá vigyázó 27 éves McKenzie Kyle Hellmanra, a kisfiú anyjának barátjára gyanakodtak, aki több zavaros történettel próbálta megúszni a felelősségre vonást.

Eleinte azt mondta, Steven és az ő fia játszottak, a kétéves gyermek pedig így szerezte a sérülését, ami a halálát okozta. Később arról beszélt, semmire sem emlékszik, megint később pedig azzal védekezett, hogy ő csak szétválasztotta a verekedő gyerkőcöket, akkor lökhette meg erősebben.

A barát gyilkolt, az anya erőszakolt

A boncolás azonban másról beszélt: csak Steven Meek fején 22 különböző sérülést fedeztek fel, és további 23-at a teste más területein, így egyértelművé vált, hogy megverték.

A férfit a bíróság kétszeres életfogytig plusz kilencven évig tartó börtönbüntetésre ítélte korábban.

A gyermek anyja sem volt azonban ártatlan – koránt sem. Kiderült: molesztálta a kisfiút, a perverz aktusokat pedig a barátja kedvéért videóra is vette. Kayla Nicole Thomas a bíróságon azzal védekezett: rettegett az élettársától, félt, hogy ha nem teszi meg a szörnyűséget, amit kér tőle, akkor megöli őt. 

Ez azonban nem igazán hatotta meg az esküdtszéket, pláne, hogy némiképp ellentmondott mindezzel, hogy a nő még pár héttel a tárgyalás megkezdése előtt is szerelmes leveleket küldözgetett az előzetesben ülő Hellmannak.

Az esküdtek egy óra tanácskozás után mondták ki az anya bűnösségét, a bíró pedig múlt csütörtökön szabta ki az ítéletet: kétszeres életfogytiglan a molesztálásért, valamint 5-5 év gyermekpornográfia előállításáért és terjesztéséért – azaz Kayla Nicole Thomas is élete végéig a rácsok mögött marad, feltételes szabadlábra helyezését soha nem kérvényezheti – számolt be a döntésről a Law and Crime oldala.

Ez is érdekelheti!

Macskakaján élt a hatéves kislány – horror, miből mentették ki

Rémálommá vált az álomutazás: lefogták és molesztálták a kétéves kislányt

Pár ezresért adta el nevelt lányát egy szexragadozó zsarunak a horroranya

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.