Aktuális

Hatalmasat hibáztak az ápolók, két napig éheztették a haldoklót egy kórházban

Bors

Létrehozva: 2021.09.15.

Napokig szenvedett az idős férfi az ápolók hibájából.

Forrás: Pixabay

Belegondolni is szörnyű, milyen szenvedésnek volt kitéve az az idős férfi, aki lábtöréssel kedült kórházba, a nővérek azonban egy félreorvasott orvosi utasítás miatt két napig egyetlen falatot sem adtak neki enni.

Norman Hubble hosszú és egészséges életet élt. A brit férfi két évvel ezelőtt, 103 évesen került be egy londoni kórházba, miután eltörte a lábát. Az intézményben azonban ráhúzódott egy fertőzés a tüdejére, az ottléte harmadik napján pedig az orvosa – a beteg hosszabb ideje fennálló torokproblémái miatt – úgy rendelkezett, hogy csak felügyelet mellett fogyaszthat ételt. Ezt azonban az ápolók valamiért úgy értelmezték, hogy a férfi egyáltalán nem kaphat enni – ő pedig hiába panaszkodott és kért ételt két teljes napig, semmit nem adtak neki.

Norman Hubble ezt követően elhunyt.

A férfi halála ügyében jelenleg is tart a vizsgálat. Ezen elhangzott: noha Hubble halálát nem az éhezés okozta, kétségtelen, hogy a kórház hatalmasat hibázott, amivel megkeserítették az aggastyán utolsó napjait – számolt be az esetről a Mirror.

– Élete utolsó napján azt mondta nekem, hogy ha nem kapok egy csésze teát és egy kis kekszet, belehalok – idézte fel Norman felesége a meghallgatáson férje szavait, hozzátéve: a férjét cserbenhagyták élete legvégén azok, akiknek ápolniuk kellett volna őt.

A halottkém megállapítása szerint egyébként ha Norman Hubble nem esik el az otthonában és töri el a lábát, akkor minden bizonnyal nem kapja el a halálát okozó fertőzést sem – így talán még ma is életben lenne. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány