Aktuális

Végignézte anyukája haláltusáját a 11 éves kislány, majd követte őt a mennyországba - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.09.11.

Az édesanyával és lányával is a nő párja végzett.

A Missouri állambeli JT McLean még a múlt hónapban fojtotta meg barátnőjét, valamint annak lányát: előbbit saját kezével, utóbbit a kádba - írja a Crime Online. A Boone megyében élő asszony,

Allison Abitz tanárnőként dolgozott, lánya, Jozee pedig alig múlt el 11 éves.

A helyszínről kereket oldó kamionsofőr a rendőrségi jelentések szerint menekülése közben Miller megyében további két emberrel, a 74 éves Daniel, illetve a 64 esztendős Pamela Stephannal is végzett.

Mivel egy ideje már senki sem hallott az idős házaspárról,

kiszállt hozzájuk az állapotukat ellenőrző rendőrség, de már holtan találták őket.

Azt ugyan nem lehetett tudni, mikor haltak meg, a zsaruk azonban éppen egy olyan motorbiciklit találtak az ingatlan területén, amilyennel McLean elhagyta Boone megyét - az elhunytak autója azonban eltűnt.

A hatóságok rövidesen be is azonosították az addigra Dél-Dakotában járó kocsit, majd értesítették az ottani kollégákat. McLeannek élnek rokonai a környéken, akiket a rendőrök biztonságos helyen zártak el, majd megközelítették a hotelt, melynek parkolójában a jármű állt.

A zsaruk kezdetben egy drónnal derítették fel az autót, további óvatosságra azonban már nem volt szükség:

a kamera felvételein jól látszott, hogy a kocsiban nyugvó férfi meghalt

- rendőröknek már csak azt kell kideríteniük, honnan szerezte a gyilkos az áldozatai házánál hagyott motort.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713463218
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713463218
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713463218
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713463218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze