Aktuális

„Élő halottnak érzem magam”: 11 nap alatt három testrészét amputálták Mónikának – Videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.04.

Egy ártatlannak tűnő nyaralás alatt szerzett baleset miatt szenvedhet a pécsi nő.

A 39 éves Tóthné Kaponya Mónika tavaly ilyenkor még egy zöldségesnél eladóként dolgozott. Ha ideje engedte, akkor másodállásban takarított. Most lábak és kéz nélkül próbál abból erőt meríteni, amiből tud. A reménybe, édesanyjába és szerető férjébe kapaszkodik, akik ápolják a nem mindennapi megpróbáltatásokon végigment asszonyt – írta a Pécs Aktuál.

– Egy rosszulléttel indult minden idén januárban – emlékezett vissza Mónika, aki akkor még nem is sejtette, mi vár rá az azt követő napokban. A pécsi asszony gyomorpanaszokkal fordult orvoshoz.

– A kórházban viszont azonnal műtőbe is toltak. Kiderült, hogy kilyukadt a gyomrom – mondta Mónika a Pécs Aktuálnak.

Érelzáródása is volt

– Ezt az érelzáródást még meg tudták műteni, de az ezt követő vizsgálatok után egyre rosszabb híreket kaptam – mondta a pécsi nő.
11 nap alatt három végtagomat amputálták. Szinte minden vizsgálat után amputáció következett. Március elsején a bal lábamtól, majd március 8-án a jobb lábamtól, március 12-én a bal karomtól kellett elbúcsúznom – mondta Mónika.

– Vajon a kórházból végtagok nélkül kerülök haza? – kérdeztem.

Minden végtagját érintette

Kiderült, hogy a 39 éves pécsi asszonynak minden végtagjában olyan fokú érelzáródása volt, amit már nem tudtak kezelni. Hogy ezt mi okozhatta, nem derült ki pontosan.

Pár éve Orfűn felsértette a lábát, ami elfekélyesedett

– Nem biztos, hogy van összefüggés a kettő között, de volt egy jelentéktelen seb a talpamon, amit Orfűn szereztem. Ez elfekélyesedett és két évig kezelték – mondta Mónika.

Csőstül a baj: genetikai betegség

– Az orvosok végül annyit közöltek, hogy genetikai betegségben szenvedek, bár a családban ehhez hasonló betegsége senkinek nem volt. Úgy tudom, most egyedül vagyok a megyében, akinek ennyi végtagja hiányzik – tette hozzá Mónika.

Még az utcára sem mert kimenni, mert bámulták

Jó pár hétnek el kellett telnie a műtét után, hogy Mónika a kezdeti sokk után utcára merészkedjen. Bár édesanyja és férje mindenben támogatja, sokan nem értették, miért került a fiatal asszony egyik napról a másikra kerekesszékbe.

– Most már olykor kimegyek, azaz kitolnak levegőzni az utcára. De eleinte nagyon zavart az emberek viselkedése – vallotta be Mónika, aki mindenképpen szeretne majd pszichológushoz fordulni.

A fürdés is nagy nehézség

A Ledinán élő házaspár önkormányzati bérlakásban él. Annyi szerencséjük van, hogy Mónika édesanyja egy lépcsőházban lakik velük, így szinte mindig tud segíteni a lányának.

– Szeretnénk a fürdőt felújítani, mert nagyon nehézkesen megy a lányom mosdatása – mondta Kaponya Ernőné.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195816_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715107211
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715107211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715107211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715107211
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos