Kegyetlen halál: tűzforró víz végzett a tündéri hároméves kisfiúval

Kegyetlen halál: tűzforró víz végzett a tündéri hároméves kisfiúval

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 29. 21:00
A hatóságok szerint kizárt, hogy baleset történt.
Bors

Szörnyű körülmények közt vesztette életét egy hároméves kisfiú: a hatóságok ugyanis úgy vélik, anyja élettársa 5-10 percen keresztül zúdított rá forró vizet a zuhanyzóból, melyet a gyermek szervezete egy idő után nem bírt tovább.

A japán Orito Niimura augusztus 31-én vesztette életét. A rendőrség sejtése szerint anyja barátja, a 23 éves Takumi Matsubara felelős a kisfiú haláláért, miután valamilyen módon a forró víz alatt tartotta hosszú percekig. 

A férfi ugyanakkor tagadja, hogy szándésokan okozta volna a gyermek halálát. Mint a kihallgatása során magyarázta, csak meg akarta nézni, meddig bírja a kisfiú, hogy egyre forróbb vizet enged rá.

Megelőzhető lett volna a tragédia?

A családhoz közelállók arról számoltak be: már korábban is sejtették, hogy Oritót bántalmazza az anyja barátja. Egyesek arról beszéltek: amikor látogatóba mentek hozzájuk, szemtanúi voltak, hogy Matsubara ordibál a gyerekkel és tárgyakat hajigál hozzá, máskor különös sérülések borították a gyermek arcát. A gyámügy is vizsgálódott, a családnak hetente egy-két alkalommal személyesen kellett elbeszélgetnie egy gyámügyes szakemberrel. Azaz ismert volt a veszély, mégis megtörtént a tragédia – írja a The Mainichi oldala.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.