Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter: Erről hozott döntést a kormány

Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter: Erről hozott döntést a kormány

támogatás
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 18. 14:55
Támogatásra pályázhatnak a Brexit miatt nehézséggel küzdő magyar cégek.
Bors

A Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások október 11. és 15. között nyújthatják be pályázatukat állami támogatásra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter a bejegyzésében emlékeztetett: alig egy hete hozta meg a kormány a döntést, amely szerint nem várnak az Európai Unióra (EU), és a négy éven keresztül elhúzódó procedúra helyett még idén támogatást nyújtanak a Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozásoknak.

Az elhúzódó folyósítás most nem megoldás, nincs idő várni, hiszen a világgazdaság rövidesen újra magára talál, nekünk pedig az az érdekünk, hogy a magyar vállalatok tőkeerősek legyenek és már most a lehető legjobb startpozíciót vegyék fel az új gazdasági versenyhez

– emelte ki.

Alig egy hete hoztuk meg a döntést miszerint nem várunk az Európai Unióra, és a négy éven keresztül elhúzódó procedúra...

Posted by Szijjártó Péter on Saturday, September 18, 2021

Az EU által meghatározott 22 milliárd forintos pályázati keretösszeget tehát nemzeti forrásból biztosítják – emelte ki –, és rendelkezésére áll valamennyi magyar vállalat számára, amely a Brexit miatt most nehézségekkel szembesül, de kész beruházásokat végrehajtani az exportképesség fenntartása érdekében.

Felhívta a figyelmet, hogy szombattól elérhető a pályázati közlemény, amely a támogatás legfőbb feltételeit tartalmazza. Október 1-jén közzéteszik a minden információt tartalmazó pályázati felhívást (www.palyazat.gov.hu). Ezután a magyar vállalatoknak tíz napjuk lesz felkészülni a pályázati anyagok összeállítására, amelyeket október 11. és 15. között nyújthatnak be.

Közölte azt is, a sikeres pályázókkal év végén szerződnek, és "2022-ben együttesen küzdünk azért, hogy a magyar gazdaság továbbra is Európa-bajnok színvonalon teljesítsen, a hátunk mögött hagyott nehéz időszak ellenére is".

Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások tehát figyelem: most következik a kanyarban előzés!

– írta Szijjártó Péter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.