Beismerte tettét a vőlegényét feldaraboló Szilvia - azonban ezeket tagadja

Beismerte tettét a vőlegényét feldaraboló Szilvia - azonban ezeket tagadja

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 04. 05:30
Bevallotta borzalmas tettét az a jászladányi nő, aki szakítás helyett elvágta vőlegénye torkát Bécsben, majd feldarabolta, és bőröndbe csomagolva hazaküldte anyjának a testrészeket. Szilviának édesanyja segített eltüntetni a darabokat, az asszony elárulta: ő is bűnös.
Bors

Míg P. Szilvia vezetőszáron, hatósági kísérettel, a börtönből, addig édesanyja, Andrea kiskosztümben, ideges arccal érkezett a bíróságra pénteken. Itt kellett ugyanis felelniük hátborzongató tetteik miatt, melyekről korábban a Bors is írt.

Szilvia egykor Bécsben élt akkori kedvesével, a tunéziai A. K.-val, azonban mellette egy magyar férfivel, Botonddal is kapcsolatot tartott. Az asszony sokáig hezitált a két férfi között, míg végül A. F. mellett döntött, a férfi csakhamar el is jegyezte őt, kezdetben pedig a tenyerén hordozta: eltartotta, elhalmozta minden jóval. A csodás élet azonban hamarosan pokollá vált Szilvi számára, mivel A. F. betegesen féltékeny volt, uralkodott az asszonyon, akit bántalmazott is, és a kábítószerre is rászoktatta. Szilvia már menekült a férfitől, vissza akart térni magyar szerelméhez.

Szakítani viszont nem mert, így elhatározta: megöli tunéziai kedvesét. Egyik nap ezért, miután mindketten bedrogoztak, és a férfi megpróbálta megerőszakolni,

Szilvia kést rántott, és egyszer torkon, aztán mellbe szúrta A. F.-t, végül pedig elvágta a torkát, a testét pedig feldarabolta, majd bőröndbe tette, és elküldte Bécsből jászladányi anyukájához, Andreához.

A két nő ezután zsákba pakolta és savval öntötte le a testrészeket, amiket eltüntetni mégsem tudtak, azt ugyanis pár kiskamasz megtalálta. Szilvia azóta is börtönben van, előkészítő tárgyalásán pedig elismerte, hogy gyilkolt, mégsem mondott le a tárgyalásról:
– Bűnösségem elismerem, de egyes pontokkal nem értek egyet, kérem a tárgyalás
megtartását
– indokolta halkan a nő. Szilvit ugyanis azzal is vádolják, hogy a gyilkosság
után meglopta az alvilági kapcsolatokkal rendelkező férfit, ezt azonban határozottan tagadja.

Anyja, Andrea is elismert mindent, ő még tárgyalásáról is szó nélkül lemondott volna, de a bíró neki ezt nem engedte meg, mivel a szakértő vélemények szerint nem bizonyos, hogy az ügyet érintően teljesen beszámítható. Az aggódó édesanya elmondta, félti lányát.
– Nagyon sajnálom, ami a férfivel történt, de mai napig fenyegetéseket kapunk Tunéziából – mondta a Borsnak az asszony, hozzátéve, hogy a pénzt nem a lánya lopta el.

Tartjuk a kapcsolatot a lányommal, látogatom, tartom benne a lelket, nehéz neki. Amit tett, megtette, és természetesen tudom, hogy aki ilyet elkövet, bűnhődnie kell, de sok pontban nem egyeznek a vádak a valósággal, sokkal árnyaltabb a történet – szögezte le.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.