Dunaharaszti egyik kicsi, ám forgalmas mellékutcájában található a Karl cukrászda, amely mára világhírűnek mondhatja magát. A tulajdonos ugyanis olyan alkotással rukkolt elő, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a pápalátogatás hivatalos süteménye lett. A neve pedig egyszerre frappáns és megható: egy falat mennyország.
A cukrászat első embere, Karl Zsolt a Borsnak elmesélte a sütemény megalkotását.
– Az Eucharisztikus Kongresszus és a Cukrász Ipartestület pályázatot írt ki cukrászok számára a pápalátogatás hivatalos süteményének megalkotására. A szervezők azt kötötték ki, hogy az alkotásban egyszerre jelenjenek meg a klasszikus magyar sütemények jellemzői és a Bibliában szereplő gyümölcsök, magvak. A készítmény 5-10 deka között lehetett, és ügyelni kellett rá, hogy könnyen hűthető, elálló legyen – magyarázta a cukrászmester, majd folytatta.
– A sütemény alapja a bejglitészta. Ebbe töltöm a töltekéket, amelyben aszalványok vannak – datolya, füge, sárgabarack és szilva – karöltve kandírozott cseresznyével és narancshéjjal, megspékelve egy kis pörkölt mandulával. Az „Egy falat mennyország” nevet adtam a süteménynek, amely annyira megtetszett a verseny zsűrijének, hogy
16 induló közül az én alkotásom képviseli a hazai cukrászszakmát az Eucharisztikus Kongresszuson
– mesélte lelkesedve Karl Zsolt, majd meg is mutatta a készítés folyamatát. Az aszalványok messziről, Párizsból érkeztek hozzá.
– Amikor már felkészültünk arra, hogy több ezer darabot kell sütnünk, szörnyű hírrel hívtak fel: nem tudják az aszalt gyümölcsöt leszállítani, mert elfagyott a termés. Francia beszállítóval hozattam be az alapanyagokat, hogy időben elkészüljenek a finomságok – részletezte a szakember, aki hozzátette: nagyon örül az elismerésnek.
– Nagy az öröm, hisz 1988 óta vagyok cukrász és 1996 óta működtetem a cukrászatot, de kétségtelen, hogy ennek az elismerésnek kitüntetett helye lesz az életemben. Bízom benne, hogy Ferenc pápának is nagyon ízleni fog a sütemény. Büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek a történetnek, hisz a világ most Magyarországra figyel – zárta sorait Karl Zsolt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.