Kiderült a titok: ez az igazság a pápamobilról

Kiderült a titok: ez az igazság a pápamobilról

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 05. 10:30
<p>SCV, azaz Status Civitatis Vaticanae. A világ egyik leghíresebb rendszáma az elmúlt évtizedekben több különleges és igazán formabontó autóra is rákerült. A pápai autó azonban nem csupán egy egyszerű négykerekű. A golyóálló üvegekkel, kilőhetetlen kerekekkel és életmentő felszerelésekkel is ellátott luxustankok mára már környezetkímélők is.</p>
Bors

Bár a katolikus egyház fejét évszázadokon keresztül hordszéken szállították hivatalos megjelenései során, a modern technika beköszöntével az aktuális egyházfő egyre többet és egyre szívesebben ül, vagy éppen áll különböző autócsodákban miközben a híveit köszönti. 

Ferenc pápa és a környezetvédelem

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki a környezettudatosságáról ismert. Ezt olyannyira komolyan is veszi, hogy beleszeretett a Toyota egyik elektromos autójába, még 2019-ben egy Japánban tett látogatásakor. Információink szerint ebből a típusból köszönti majd a Magyarországi híveket is szeptember 12- én vasárnap az Eucharisztikus Világkongresszus zárómiséje előtt.

A Toyotát külön neki alakították át

A hidrogén üzemanyagcellás, melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó ’pápamobilt’ a Toyota egy sorozatgyártott Mirai személyautóból alakította át az egyházfői látogatás céljára. Ez nem volt kis feladat, ám a visszajelzések szerint az autó maradéktalanul megfelel Ferenc pápa kívánságának. A közúti forgalomban egyébiránt hivatalosan nem használható pápamobilok elkészítéséhez az alapmodellt számos tekintetben át kellett alakítani, ilyen volt a nyitható/nyitott tető, az alacsony, lapos ajtó, az egyedi ülések, a ki- és beszálláshoz kihajtható lépcsők, a beépített hátsó ülések, a megerősített padlózat is. 

Fiat 500-as, amiben még kávégép is volt

Ferenc pápa 2015-ös amerikai látogatása alkalmával egy fekete Fiat 500 L hátsó ülésén hagyta el az Andrews légitámaszpontot, és ez az autó szállította Washingtonon keresztül. Ez pedig abban az országban, ahol többen járnak automata váltós óriás SUV-okkal, mint személyautókkal, vaskos üzenet volt. Egyébként ez az egyetlen szériamodell, amelybe kávégépet építettek. A kis Fiat 2016 januárjában kalapács alá került Philadelphiában: a jótékonysági árverésen a kocsi 11 perc alatt 82 ezer dollárértért, a piaci ár négyszereséért kelt el.

A luxusjárgányt is elárvereztette

Ferenc pápa egyébként a vatikán történetének legszerényebb pápája. Ennek szellemében nem tartotta meg az 2017-ben neki ajándékozott Lamborghini Huracan luxusautót, hanem árverésre bocsátotta az általa megáldott járművet, a 715 ezer dolláros bevételt pedig jótékony célokra ajánlotta fel.

Újrahasznosított műanyagot is tartalmaz a következő

A legutóbbi autó, amely Ferenc pápa garázsába került, egy Dacia Duster crossover. Az autó nagy panorámatetőt kapott speciális tetőablakkal, a hagyományos levehető golyóálló üveg felépítménnyel, ezzel is hirdetve azt, hogy ő csak olyan autóval utazik amit egy átlagember is megengedhet magának. Ennél különlegesebb lesz azonban a Fisker Ocean SUV-ja, aminek a különleges „pápamobilosítása” már zajlik:

Számos fenntartható anyagot használunk majd, többek között az óceánból származó, újrahasznosított műanyag palackokból készült szőnyegeket

- nyilatkozta a cég alapítója, Henrik Fisker. 

1978-ban született meg a pápamobil

A 12 férfi által hordozott, díszes pápai trónust II. János Pál pápa beiktatásakor, 1978-ban vonultatták vissza, és bár az egyházfők már ezt megelőzően is mutatkoztak gépkocsikban, hivatalosan ekkor született meg a pápamobil. Az évtizedek során terepjáróktól városi kisautókig, azaz a G-osztálytól Fiat Pandáig a legváltozatosabb járművek szolgáltak a különlegesen átalakított pápamobil alapjául. Az aranyozott, hófehér járművek minden korszakban képviselték az egyház aktuális üzentét miközben a politikai viszonyokra is reflektáltak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.