Tiniket rángatott az autójába a fedexes csomagszállító, vérfagyasztó dolgokat művelt velük

Tiniket rángatott az autójába a fedexes csomagszállító, vérfagyasztó dolgokat művelt velük

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 29. 09:30
A férfi marihuánával kínálta áldozatait, majd egyiküket fogdosni kezdte, másikukat pedig meg is erőszakolta.
Bors

A new yorki futár, Joshua J. Ginyard után augusztusban kezdték meg a nyomozást a rendőrök - írja a Crime Online.

munka közben csapott le

A férfi a vádak szerint két tinédzser lányt vett fel a csomagszállító járművel, akiket Washington állam egyik félreeső zugában kényszerített szexuális együttlétre.

Egyikükkel orális szexet folytatott, melyet aktus is követett, másikukat pedig fogdosta.

Az ügyben eljáró illetékes hatóságok elmondása alapján több vádpontról is tudni lehet, ezeket azonban még nem kommunikálták - a rendőrség ráadásul az eddig szerzett tapasztalatok nyomán úgy véli,

több áldozatra is fény derülhet még a továbbra is zajló nyomozás alatt.

A jelenleg is rács mögött lévő Ginyard ügyében 25 ezer dolláros, azaz mintegy 7 és fél millió forintos óvadékot állapítottak meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.