Az elmúlt két évszázadot az határozta meg, hogy sokan úgy gondolták, a józan ész nevében át lehet alakítani a társadalmakat: az emberi ész helyettesíti istent, a spontán társadalmi fejlődést és a természet törvényeit – mondta a vetítés előtt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Kásler Miklós felidézte az 1789-es francia forradalom alatt elharapódzó terrort, hozzátéve: „ez az eszme folytatódott a többi érték felszámolásával. Isten után sorra került a nemzet, a család, és most már ott tartunk, hogy a természeti törvényekkel szemben az emberi identitás leglényegesebb mozzanatait is megkérdőjelezik” – fogalmazott.
A miniszter szerint Magyarországon az 1918-19-es évek eseményei teljes mértékben szembe mentek az 1100 éves magyar történelemmel. Ezt az időszakot a fegyverszünet, a köztársaság kikiáltása, a „testileg-lelkileg beteg” Károlyi Mihály kormánya, a hatalom önkéntes átadása a szélsőséges bolsevik erőknek, a román megszállás, Trianon jellemezte és minden, ami ennek következménye: a Szent István-i, ezeréves állam felszámolása, máig kísértő traumák, meg nem oldott társadalmi feszültségek.
Szamuely Tibor, a tanácsköztársaság időszakában a hadügyi népbiztos helyettese és közoktatásügyi népbiztos egy olyan terrorkülönítményt vezetett, a 200 fős Lenin-fiúkat, amely páncélvonattal járta az országot, akasztott teljesen ártatlan embereket, családokat – idézte fel.
Mindnyájunknak kötelessége emlékezni – hangsúlyozta a miniszter, hozzáfűzve: nagyon fontos, hogy ezzel a művészek is foglalkozzanak. „Bízom benne, hogy ez a film is hozzájárul ahhoz, hogy jobban megismerjük múltunkat” – méltatta az alkotást Kásler Miklós.
Csurka Dóra, A halál népbiztosa forgatókönyvírója a díszbemutató előtt az MTI-nek elmondta, a filmet a tanácsköztársaság kikiáltásának századik évfordulójára tervezték elkészíteni, a pandémia miatt azonban végül 2021. március 21-én volt először látható a Duna Televízióban.
Az 55 perces dokumentumfilm végig követi, hogyan válik egy idealista ifjú újságíróból bolsevik fanatikus, a vörösterror fő magyarországi végrehajtója, az ő sorsán keresztül pedig feltárul a tanácsköztársaság 133 napjának története is.
A halál népbiztosa huszonöt játékfilmes jelenetet is tartalmaz, megelevenítve Szamuely Tibor és társai alakját.
Csurka Dóra kiemelte a jelenetekben felbukkanó tehetséges, fiatal színészeket: Szamuely Tibort Resetár Dániel, feleségét, Szilágyi Jolánt Réti Nóra, Kun Bélát Sorbán Csaba alakítja. Felbukkan a film fő médiapartnere, a PestiSrácok.hu, illetve a Pesti TV egyik munkatársa, Ambrózy Áron is, aki Lenin szerepét vállalta.
Narrátorként Ferkó Dánielt hallhatják a nézők, az operatőr Győri Márk, a technikai rendező Holicska Ádám, a kreatív játékfilmes rendezők pedig Huth Gergely és Stefka István voltak.
A halál népbiztosa legközelebb pénteken 23 órakor a Pesti TV műsorán lesz látható – mondta el Csurka Dóra.
(Ripost)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.