Szabolcsnak esélye sem volt a túlélésre: emberi mulasztás okozta a halálos metróbalesetet a Corvinnál

Szabolcsnak esélye sem volt a túlélésre: emberi mulasztás okozta a halálos metróbalesetet a Corvinnál

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 04. 10:08
Nyolcvannal tarolta le Szabolcsot a szerelvény.
Bors

Emberi mulasztás okozhatta a múlt pénteki halálos metróbalesetet a Corvin-negyed és a Kálvin tér között. A Blikk beszélt egy szerelővel, aki azt mondja, mindössze két hónap után épp a nem megfelelően biztosított munkakörülmények miatt jött el az érintett területről egy nappal korábban.

– Egy hete még ott dolgoztam csőszerelőként, a szerencsétlenül járt villanyszerelőt is jól ismertem. Az egyik ott maradt kolléga tájékoztatása szerint nem az előírásoknak megfelelően rögzítették a szerelőkocsikat, ezért szabadulhattak el a Nagyvárad térnél. Ez a mozdonyvezetőnek és az ott lévő munkásoknak lett volna a feladata. Egyébként ezeknek a kocsiknak nincs teteje, olyan, mint egy plató, amin szerszámok vannak. Az egyik ott dolgozó elmondása szerint 80-100 kilométeres sebességre is felgyorsulhattak, így Szabolcsnak esélye sem volt a túlélésre – magyarázta a neve elhallgatását kérő alkalmazott.

Az első hírek még arról szóltak, hogy egy teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában, de a BKV Zrt. tájékoztatása szerint kettő járműről van szó. Egyébként két másik személy is megsérült, de ők még aznap elhagyhatták a kórházat. Szabolcs kollégái azért maradhattak életben, mert az alagút oldalán lévő létrán álltak. Éppen a középen álló férfi utasításait követték, amikor a száguldó szerelvény megérkezett. Szabolcs munkatársai a lábukat ütötték meg, neki azonban esélye sem volt a túlélésre.

– Egy dízelmozdony állt meg a Nagyvárad tér előtt az alagútban, amiről lekapcsoltak a két teherkocsit, amik külön irányíthatatlanok. Érdekesség, hogy azon a területen éppen egy nagyon erős lejtő kezdődik a pályán a Deák tér felé. A leakasztott kocsik legurultak és nekicsapódtak a szerelőknek – mondta Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke. Hozzátette: a járművek súlyától függően valóban lehetségesnek tartja az akár 80 kilométeres sebességet is. Úgy tudni, az elszabadult kocsikon is tartózkodtak emberek, de a teherkocsi a platóról már nem fékezhető.

Az áldozat egyik barátja elárulta: az 50 éves férfinak éppen a halála előtti napon volt a születésnapja. Az alagútban pedig már hosszú ideje dolgozott.

– Szasza az édesanyjával élt egy Nógrád megyei településen. Saját gyermeke nem született, az élettársával pedig néhány éve szakítottak, de nagyon jó viszonyban maradtak. Rajongásig szerette a ralit és az autósportot. A szülinapját egy hónapig akarta ünnepelni. Minden hétvégére szervezett magának programot – mesélte a férfi megtört barátja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.