Elfajult a szaunázás Somogy megyében: szanaszét tört egy férfi arca - fotó

Elfajult a szaunázás Somogy megyében: szanaszét tört egy férfi arca - fotó

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 18. 11:30
A Somogy Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat azzal a 39 éves férfival szemben, aki ittasan, különösebb indok nélkül olyan brutálisan bántalmazta ismerősét, hogy az kis híján belehalt.
Bors

A férfi felkereste ismerősét, miután már korábban megbeszélték, hogy közösen fognak italokat palackozni. A közös munka közben azonab nemcsak palackoztak, hanem fogyasztottak is almaborból és pálinkából, amitől berúgtak.

Aztán este átmentek az egyik közelben lakó ismerőshöz, ahol egy baráti társasággal szaunázni kezdtek, közben pedig folytatták az ivást. Amikor a szaunaházban már csak a két férfi maradt, vitázni és dulakodni kezdtek – egyikük többször meglökte, utána pedig ököllel állcsúcson ütötte a másikat.

A részeg férfinek azonban ez nem volt elég, megfogott egy üres borosüveget, és legalább nyolc ütést mért társa fejére – egészen addig, míg a palack a férfi fején szilánkosra nem tört.

A kiabálásra a házigazda és a baráti társaság többi tagja is felfigyelt és értesítették a mentőket.

A férfi súlyos – többek között a koponyacsont, az orrcsont, és a csontos szemkeret törésével járó – sérüléseket szenvedett,

amelytől ugyan került életveszélyes állapotba, de az eszköz élet kioltására alkalmas jellegére, a bántalmazás erejére, valamint a célzott testtájékra tekintettel fennállt a reális lehetősége olyan sérülés kialakulásának, amely könnyen a sértett halálát eredményezhette volna.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására indítványt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.