Bizarr vég: 20 perccel korábban lefejezett mérgeskígyó végzett a mesterszakáccsal

Bizarr vég: 20 perccel korábban lefejezett mérgeskígyó végzett a mesterszakáccsal

kígyó
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 25. 17:30
A séf nem először dolgozott a veszélyes állattal. Az életét már nem tudták megmenteni.
Bors

Igencsak bizarr halálesetről számolt be a nemzetközi sajtó: egy jónevű kínai étterem séfét ugyanis 20 perccel azután marta halálra egy mérgeskígyó, hogy levágta a fejét.

A fosani éttermet vezető Peng Fan büszke volt arra, hogy a távol-keleten rendkívül népszerű, kígyókból készült fogások is szerepelnek az étlapján. Épp egy ilyet készített akkor is, amikor a tragédia megtörtént. 

Lefejezte a sziámi kobrát, megfőzte a húsából a levest, majd amikor hozzálátott a konyha kitakarításához húsz perccel később, a hüllő feje belemart, halálos mérget fecskendezve a testébe. Noha a mentők hamar a helyszínre értek, nem elég gyorsan ahhoz, hogy segíthessenek. Ugyan a köpködőkobrák mérgére létezik ellenszer, de szinte azonnal a marás után be kell adni – az állat idegmérge ugyanis fél óra alatt képes végezni egy emberrel.

Noha a 2014-es eset első hallásra szürreálisnak tűnik, a szakértők szerint sajnos egyáltalán nem meglepő: a kígyók ugyanis még akár egy órával a lefejezésük után is képesek olyan reflexmozgásra, mint a harapás és a méreg befecskendezése – annak ellenére, hogy már nincsenek életben, és így természetesen semmi tudatosságról nem beszélhetünk – írja a Daily Star.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.