Halálra gázolta az előző kocsi a biciklist Sárvárnál – ezt mesélte a tragédiáról a szemtanú

Halálra gázolta az előző kocsi a biciklist Sárvárnál – ezt mesélte a tragédiáról a szemtanú

biciklis
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 04. 18:45
Az asszony előzni kezdett a kocsival, közben súrolta a kerékpározó bácsit. Egy szemtanú szerint még próbáltak harcolni a férfi életéért, de hiába.
Bors

A biciklis éppen Sárvár és ikrény között kerekezett, amikor egy mögötte haladó Hyundai sofőrje meg akarta előzni, azonban szemből pont érkezett egy másik kocsi, a nő pedig a kormányt félrerántva összeért az út mentén bicikliző nyugdíjassal, aki elesett – írta meg a 112 Press

Az idős férfi olyan rosszul esett, hogy eszméletét vesztette. Hamarosan több mentőegység is a helyszínre ért, akik megpróbálták megmenteni az életét, de hiába: a férfi a helyszínen meghalt. 

A helyszínen próbálták még megmenteni azt a férfit, de sajnos esély sem volt, örökre beleég egy ilyen az ember tudatába – mesélte egy szemtanú, aki elárulta, hogy az a szakasz valóságos halálút:

Már jó ideje kérik a helyiek, hogy csináljanak egy biciklis sávot, mert életveszélyesen közlekednek, a kerékpárosok halálos veszélyben vannak– szögezte le. Hozzátette, hogy csoda, hogy eddig nem volt halálos eset. 

– A kocsik már kicentizik a bicikliseket, nemhogy a másfél méter, de a fél sincs meg sokszor, szinte borítékolható volt a tragédia – mondta. Úgy tudjuk, hogy az idős áldozat csényei volt, a bácsi hosszú évtizedek óta kerekezett balesetmentesen, mindenki szerette a nyugdíjast. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.