Tragédia rázta meg az apró települést: munka közben halt meg a postás

Tragédia rázta meg az apró települést: munka közben halt meg a postás

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 10. 23:30
Az 59 éves állami alkalmazott éppen szokásos útját járta, amikor lelőtték – a gyanúsított és a zsaruk között később tűzpárbaj alakult ki.
Bors

A postás, Asa Wood reggel fél 10 körül a Georgia állambeli Banks megye vidéki útjait rótta munka közben, amikor a tragédia történt.

az utolsó munkanap

Munkája során számtalanszor megfordult már a környék déli részén, nevezetesen a Hebron Roadon, azonban aznap utoljára:

a gyanú szerint a férfire szolgálatteljesítés közben nyitott tüzet a 49 éves Larry Steven Grogan

– írja a Crime Online.

A rendőrség néhány órával később kiszúrta a feltételezett elkövető járművét, Grogan azonban nem állt meg az őt leintő zsarunak, így az a nyomába eredve, gépkocsija hátulját kilendítve állította meg az útról lesodródó gyanúsítottat.

Grogan ezt követően egy puskával kezdett tüzelni a rend őrei felé, akik viszonozva a lövéseket egy találattal ártalmatlanították is az ámokfutót.

Jelenleg tehát két vizsgálatot is folytatnak az érintett hatóságok: egyrészt a gyanúsított lelövését illető körülményeket veszik górcső alá, másrészt megkezdik a nyomozást Woods meggyilkolásának ügyében.

Grogan várhatóan túl fogja élni a sérülést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.