Életre szóló élményt kapott az ötéves Noel, aki megmentette anyukája életét

Életre szóló élményt kapott az ötéves Noel, aki megmentette anyukája életét

Noel
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 14. 11:30
Egy hónappal ezelőtt egy pillanat alatt a szívébe zárta az ország az óvodás kisfiút, aki saját maga hívta a segélyhívót, amikor édesanyja elájult. Noel hőstettét nem felejtette el a rendőrség, akik most egész napos programmal lepték meg. Kapott saját mellényt, napszemüveget, jelvényt, és beleülhetett abba a székbe, ahol egy hónapja a hívásirányító fogadta a hívását.
Dózsa Gabriella

Akár tragédia is történhetett volna nemrég, ha a mindössze 5 és fél éves Noel nem hívja rátermetten ájult édesanyja mellől a 112-őt. De a kisfiú nem esett pánikba, alkalmazta, amit anyukájától tanult, és a segélyhívót tárcsázta. Nem csak azt tudta elmondani, hol vannak, milyen állapotban van szerette, hanem azt is, hogy ő bizony nem mehet ki az utcára egyedül. 

Az egész ország megismerte a kis hőst

Fantasztikus talpraesettsége egy pillanat alatt befutott a világhálón, a rendőrség által megosztott segítségkérése rövid idő alatt 100 ezer emberhez jutott el. A mindig mosolygós kisfiút a Szombathelyi Hívásfogadó Központban egész napos programmal lepték meg.

Mindenki nagyon aranyos volt, csomó ajándékot kaptam, saját mellényt, sapkát, saját napszemüveget is, már másnap abban mentem a boltba – mesélte a Borsnak az elsőbe készülő Noel.

Már azt is tudja, mi lesz, ha nagy lesz

– Nagyon örültem mindennek, de igazán a rendőrségi és a 112-es kitűzőnek. Minden érdekességet megmutattak, ültem abban a székben, ahol a hívást fogadták, sőt beszéltem is a nagyon aranyos tiszttel, Károllyal is. Amikor megérkeztünk, éppen akkor indultak a motoros rendőrök, megengedték, hogy felüljek a motorjukra, és jót beszélgettem velük is. Sose fogom elfelejteni ezt a napot, annyi minden jó történt, most már biztos, hogy én is rendőr leszek!

Le sem akarja venni, amiket kapott

A kisfiú büszke édesanyja is nagyon meghatódott attól a kedvességtől, szeretettől, amivel a központban fogadták őket. Nevetve mesélte lapunknak, hogy fia legszívesebben le sem venné a rendőröktől kapott cuccokat.

De az biztos, hogy a legnagyobb becsben a rendőrségi jelvény van

– árulta el Kovacsics Anett. – Mindig is érdekelte, hogy néz ki, mekkora, mint ahogy a rendőrség munkája is régóta érdekli. Tényleg hálásak vagyunk ezért a szuper meglepetésért, életre szóló élmény ez Noelnek.

Alig várja, hogy kezdődjön az iskola

- Elképesztően büszke vagyok rá, ahogy hallgattam, amit mondanak róla. Nekem ez egy visszaigazolás, hogy egyedül is jól nevelem. Hogy megéri a sok harc, küzdelem, a sokszor nehéz mindennapok. Ő egyébként egy nagyon nyitott gyermek, aki egy ceruzának is örül, és mindenkivel szívesen beszélget. Érettebb a koránál, hároméves korában már le tudta írni a nevét. Sokat foglalkozom vele, de szívesen is tanul, alig várja már, hogy szeptemberben kezdődjön az iskola.

Sajnos elvesztették a testvérét

Noel édesanyja várandós volt, amikor egy hónappal ezelőtt rosszul lett. 
Szívbeteg is vagyok, és aznap nem ettem, nem ittam semmit, szenvedtem a terhes rosszulléttől. Lehet, hogy az a rosszullét már egy jel volt, mert azóta sajnos elvesztettem a kisbabát. Ezért is volt nagyon jó ez a meglepetés nap, mert lelkileg nem vagyok jól, és elterelte a figyelmemet a veszteségről. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.