Aktuális

Nyolc mellbimbót varrt a saját combjára az anyuka, de ennek semmi köze a szexhez - Fotók

Bors

Létrehozva: 2021.08.20.

De akkor mi értelme van?

Különleges projekten dolgozik a 47 éves Vicky Martin, immár 15 éve. A brit anyuka tetoválóművészként dolgozik, a legkézenfekvőbb gyakorlóvászna pedig a saját teste. Vicky pedig már nyolc mellbimbót varrt a legegyszerűbben elérhető területre, vagyis a saját combjára - célja ugyanis az, hogy a mellrákot túlélő nőknek a legszebb és legvalóságosabb mellbimbókat tetoválhassa a mellkasára egy-egy mellrekonstrukció után.

Új technikák, új tetkók

- Mindig új technikákkal és új termékekkel próbálkozok és örömmel használom a saját lábamat vászonként, hogy még szebbet tudjak festeni az ügyfeleimnek - mondta Vicky a Reutersnek.

Jelenleg két, teljesen élethű mellbimbó van a lábamon, ami miatt sokan megbámulnak.

Vicky összesen nyolc bimbót varrt már magára, hatot azonban később elfedett más mintákkal, miután kifigyelte, hogy az eredeti minták kibírják-e az idők próbáját.

- Mindig megvárom egy-egy új festék kipróbálása után, hogy hogyan gyógyulnak a bimbók, hogy tudjam, milyen eredményre számíthatok majd a vendégeimnél - magyarázta Vicky, aki szerte a világon tart tanfolyamokat is más tetoválóknak, hogy hogyan festhetnek élethű mellbimbókat.

Segíteni szeretne a túlélőknek

Vicky azért választotta egyébként ezt a specifikációt a munkájában, mert 15 évvel ezelőtt, amikor először találkozott azzal, hogy a melleltávolításon átesett hölgyeknek milyen pótlást készítenek, az mind leginkább úgy nézett ki, mint egy szabálytalan narancssárga folt. Tudja, hogy a rák okozta stresszen túl egy nőnek a melle elvesztése is milyen fájdalmat okoz, ezért döntötte el, hogy segíteni szeretne a művészetével.

- Az emberek úgy gondolják, hogy a mellbimbó úgysem látszik, nincs is szükség a munkámra, de hát egy nő minden nap látja a saját bimbóit, annak hiánya pedig mindig emlékeztetni fogja őket arra, hogy milyen szörnyűséget kellett átélniük. Örülök, hogy ezzel segíthetek a túlélőknek, hogy túllépjenek a traumán és teljes életet élhessenek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska