Ikergyilkosság Lőrinciben: Édesanyjuk megrázó részletességgel beszélt a 8 éves Péter és Tamás haláláról- 18+

Ikergyilkosság Lőrinciben: Édesanyjuk megrázó részletességgel beszélt a 8 éves Péter és Tamás haláláról- 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 11. 09:20
P. József 33 évvel ezelőtt végezte ki 8 éves ikerfiait, Pétert és Tamást.
Bors

Meghalt a lőrinci rém, korábbi feleségének, a gyászoló édesanyának pedig ez jelenti a legnagyobb elégtételt.

– Dolgoztam aznap a helyi boltban, s mire hazaértem, ő már elintézte a gyerekeket. Egy baltával verte szét a fejüket – emlékezett vissza a 33 évvel ezelőtti szörnyűségre a Blikk-nek Aranka. 

Először begyógyszerezte őket, aztán az egyiküket fojtogatta, majd a balta éles és tompa felével is lesújtott a fejére. A másikuk testébe áramot is vezetett, aztán őt is agyonütötte. Velem is végezni akart, még a székhez is odakötözött, de végül elengedett.

József szabadulásáról egy hivatalos levélben értesítették még évekkel ezelőtt. Rettegett attól, hogy megkeresi.

– A falubeliektől azóta azt is megtudtam, hogy meghalt. Sajnáltam, hogy annak idején nem végezték ki, megváltás volt számomra a halála. Nem telik el nap úgy, hogy a fiaim ne jutnának eszembe. Álmodni is gyakran szoktam velük. Szerencsére csak a szép emlékek jönnek elő, amikor boldogak voltunk és játszottunk együtt. Aranyosak, rendesek, szófogadóak és jó tanulók voltakmesélte Aranka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.