Felfoghatatlan tragédia: születése után azonnal életét vesztette a koronavírussal fertőzött újszülött

Felfoghatatlan tragédia: születése után azonnal életét vesztette a koronavírussal fertőzött újszülött

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 23. 18:00
A baba halála után állapították meg, hogy fertőzött volt, vélhetően az édesanyja volt a tünetmentes hordozó.
Bors

A borzalmas eset a franciaországi Occitániában történt, a helyi központi kórházban. A szülés kezdetén még senki nem sejtett semmit, azonban ahogy a baba világra jött, szinte azonnal életét vesztette. A Le Figaronak a kórház sajtósa elmondta, hogy az újszülöttről a halála után állapították meg, hogy koronavírus-fertőzött volt, ahogyan az édesanyja is, aki vélhetően tünetmentes hordozóként nem is tudott arról, hogy elkapta a vírust: 

- Csapatunk őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak - nyilatkozta a lapnak a kórház igazgatósága, akik hozzátették, hogy a tragédiára való tekintettel, több indormációt nem adnak ki sem a baba, sem pedig az édesanya halálának körülményeiről. 

A lap hozzátette, hogy az újszülött már a hetedik olyan, tíz év alatti gyermek, aki koronavírus miatt vesztette életét Franciaorságban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.