Aktuális

Magyar rabszolgatartót fogtak Angliában: brutális, mit művelt a vendégmunkásokkal János

Bors

2021. augusztus 12. csütörtök 17:00

Jogerősen hat év börtönre ítélték a rabszolgatartó magyar férfit, mert két évig fogságban tartott egy általa külföldre vitt magyar vendégmunkást. Másik négy társának fizetését pedig az utolsó centig elvette.

A 33 éves Sz. János maga alatt vágta a fát. 21. századi, modern rabszolgafőnökként élte életét a közép-angliai Leicestershire közelében. 2018-ban öt, 19 és 56 év közötti férfit csábított ki Magyarországról rendszeres, jól fizető vendégmunka ígéretével. Ezzel szemben a munkásokat szó szerint rabszolgaként tartotta.

Gyári ingyenmunka, otthoni kényszermeló

Négy férfit az egyik Leicestershire melletti gyárba vitt dolgozni, ám az ő keresetüket – összesen havi 17 ezer fontot, átszámítva 6,8 millió forintot – az utolsó fillérig megtartotta magának, mivel a cég az általa ellenőrzött kártyaszámlákra utalta a kereseteket. Ebből finanszírozta királyi életmódját a férfi. Ötödik társukat bezárva tartotta otthonában.

Az áldozat házimunkát végzett, ám

ha tulajdonosa nem volt elégedett a teljesítménnyel, akkor 30.500 voltos sokkolóval támadta meg.

Ami méginkább megdöbbentő, hogy a rabszolga azt mondta a rendőröknek: a ház negyedik kutyájaként érezte magát, mert a férfi fekhelye János kutyái mellett, a földön volt. Nem használhatta a mosdót, a kertbe kellett kijárnia.

Bezárta, sokkolta rabszolgáját

A férfi az ügyésznek azt mondta: munkájáért nem kapott fizetést, ételben és cigarettában fizettek neki, ha egyáltalán ezt hajlandóak voltak megtenni. A házat nem hagyhatta el, mert János rázárta az ajtót és nem engedte ki. Távollétében ráadásul biztonsági kamerákkal figyeltette a szolgáját.

A szomszédok elmondása szerint látták, amint az áldozat a férfi otthona előtt takarít, vagy lerohan segíteni kipakolni a bevásárlást.

Pénzmosásban is utazott

A bűncselekményre akkor derült fény, amikor az áldozatok munkaközvetítő ügynöksége és a gyár vezetősége aggályokat jelentett a dolgozókkal kapcsolatban a kiszolgáltatott és kizsákmányolt munkavállalók védelmére szakosodott hivatal felé. Sz. János, akit már 2017-ben egyszer kitoloncoltak az Egyesült Királyságból, de valahogy visszaszökött, elismerte hogy megkönnyítette áldozatai számára a kiutazást, és hogy kényszermunkát követelt a férfiaktól.

Ráadásul az elkövető pénzmosásban is utazott 2018 októbere és 2020 decembere között. A bíróság hat év börtönre ítélte és tíz évig be kell tartani a rabszolgaság- és emberkereskedelem-megelőzési rendeletet. Sz. János, akinek élettársa és gyereke is van más kapcsolatból,

azt kérte: hozzák haza Magyarországra.

(via)

További cikkek

Tragédia

Döbbenetes részletek: Ezek voltak a koronavírusban meghalt humorista utolsó szavai

Tragédia

Drámai részletek derültek ki a Tatabányán, jég alatt talált Róbert halála kapcsán

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Fekete dzsihád – Terjed az iszlamizmus Afrika mélyén

borsonline.hu

Durva, mivel csap le a hidegfront az országra: ebben nem lesz köszönet

travelo.hu

Díjat nyert a megújult BOTANIQ Turai kastélypark

hirtv.hu

10 év után bukott le a magyar rézmaffia – 52 millió forintot raboltak egy telephelyről – videó

teol.hu

Halálos kimenetelű és személyi sérüléssel járó baleset is történt csütörtökön

origo.hu

Túl gyorsan hűl ki a Föld, kihalhat az élet

vg.hu

Már egy ideje terjedt a koronavírus, mire észrevettük

ripost.hu

Óráink vannak hátra: mutatjuk, hol várható havas eső, hózápor

vg.hu

Ez lehet a hatása az orosz-ukrán konfliktusnak

origo.hu

Fontos bejelentést tett egy népszerű hazai áruházlánc a SZÉP-kártyákról