Aktuális

Csak akkor kérem meg a kezed, ha lefogysz: durván megalázta párja a kismamát a barátaik előtt

Bors

Létrehozva: 2021.08.22.

A férfi a barátjuk előtt alázta meg a kismamát.

Durva ultimátumhoz kötötte a lánykérést egy kismama párja. A nő a Mumsnetet osztotta meg a dolgot, ugyanis nem tudja eldönteni, ez rendben van-e.

Mint mondja, egy barátjuk átment hozzájuk a napokban és egy közös ismerősükről beszélgettek, aki éppen megházasodott. A barát ennek kapcsán rákérdezett a párnál: és náluk mikor lesz esküvő? A férfi azonnal magához ragadta a válaszadás lehetőségét:

„megmondtam már neki is, hogy akkor jegyzem majd el, ha lefogy.”

A kismama elmondta, hogy már egyszer mondta neki ezt a párja, de akkor elengedte a füle mellett. Most azonban szíven ütötte, hogy éppen egy barátjuk előtt alázta meg ennyire.

„Nem tudom eldönteni, mit higgyek. Ez egyfajta sajátos ösztönzés arra, hogy fogyjak le és csak segíteni akar? Vagy simán csak bunkó? Fél évvel ezelőtt adtam életet a második gyermekünknek. A súlyom egyáltalán nem egészségtelen” – fogalmazott a nő.

A kérdésre azóta már több mint 300 válasz érkezett, és szinte mindenki a második opcióra „szavazott”: a közvélemény szerint a férfi rendkívül bunkó volt, és tovább tetézi a faragatlanságát, hogy egy harmadik fél előtt alázta meg így a barátnőjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088926_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091112_auto_resized.png
metropol.hu

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány