Csak elsétált mellette és gyilkolt: meg sem indokolta bestiális tettét a Budapesten késelő amerikai

Csak elsétált mellette és gyilkolt: meg sem indokolta bestiális tettét a Budapesten késelő amerikai

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 10. 13:25
A rendőrség befejezte a nyomozást a francia állampolgárt Budapesten leszúró amerikai férfival szemben.
Bors

A Budapesti Rendőr-főkapitányság  Életvédelmi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a 26 éves amerikai-brit állampolgárral szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2020. február 8-án hajnalban a főváros V. kerületében, a Ferenczy István utcán késével mellkason szúrta a mellette elsétáló férfit - írta honlapján a rendőrség.

A 25 éves francia állampolgár holttestének megtalálását követően a budapesti rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A 26 éves férfit emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A támadó tettét nem indokolta. Az eljárás során vizsgálták elmeállapotát, de bűnthethetőséget kizáró ok nem merült fel.

A BRFK Életvédelmi Osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az illetékes Ügyészségnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.