Két oldalról lehelt csókot édesanyja és édesapja a gépekre kötött csecsemő arcára. A súlyos sérüléseket szenvedett 10 hónapos baba két nappal később elhunyt. Amikor a fotó elkészült, még senki sem sejtette, hogy a gyermek halálát nem más okozta, mint a saját apja.
Mint azóta bebizonyosodott: a Sydney-ben élő 26 éves Martin Saunders olyan erővel rázta meg a kis Ryan-t, hogy a gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett. Noha az orvosok napokig küzdöttek az életéért, lélegeztető géppel életben tartva őt, a csöppség teste végül feladta a harcot.
Saunders a héten vallotta magát bűnösnek a 2019-es gyermekhalál kapcsán. Mint elmondta: akkoriban alkohol- és marihuánafüggő volt, emellett amiatt is folyamatosan feszült volt, hogy nem volt elég pénze a csecsemő gondozására. Hozzátette: rettenetesen megbánta, hogy a pici halálát okozta, és emiatt undorodik magától.
– Bocsánatot kérek minden lehető módon. Soha nem tehetem ezt jóvá, ezért vagyon itt, hogy bocsánatot kérjek minden érintettől – mondta a héten tartott meghalgatáson.
Saunderst – aki őrizetbe vétele óta rácsok mögött van – az elmúlt időszakban több alkalommal is megverték rabtársai, ami miatt végül már a saját biztonsága érdekében magánzárkába kellett tenniük – írja a Daily Mail Australia. A férfi bűnösségét az emberölésben már megállapíotta a bíróság, mely augusztus 26-án ül össze legközelebb: ekor derül majd ki, milyen büntetést szabnak ki rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.