Még a rendőrök is sírva fakadtak a látványtól: Kisbabáját magához ölelve halt szörnyet az édesanya

Még a rendőrök is sírva fakadtak a látványtól: Kisbabáját magához ölelve halt szörnyet az édesanya

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 05. 10:30
A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.
Bors

A floridai rendőrség körözést adott ki egy 38 éves férfira, aki brutálisan kivégezte barátnőjét és kisbabájukat. Benjamin Robert Williams szombaton támadt rá párjára. Úgy tudni, a férfi délután találkozott a 27 éves Joana Pecával, aki legkisebb gyermekével a kezében az autójában ült, 

Williams ekkor lőtte agyon az édesanyát. 

Williams odalépett az autóban tartózkodó, gyermekét magához ölelő nőhöz, majd többször meglőtte. Az indíték egyelőre ismeretlen, magam sem tudnék ésszerű magyarázatot adni egy ilyen bestiális tettrenyilatkozta a helyi rendőrség szóvivője.

Hozzátette: a helyszínre érkező rendőrök egyenesen sokkot kaptak a látványtól, az pedig csak tovább rontott a helyzeten, amit a kocsi hátsó ülésén láttak.

Más is volt az autóban

Mint kiderült, az autó hátsó ülésén utazott a páros nagyobbik gyermeke. A brutális gyilkosságot közelről kellett végignéznie a mindössze 4 éves gyermeknek.

Úgy tudni, az ijedtségen kívül nem esett baja a gyermekeknek.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.