Megrázó: Ötéves ikerpárra lőtt az ámokfutó sofőr

Megrázó: Ötéves ikerpárra lőtt az ámokfutó sofőr

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 20. 19:00
Őrjöngő sofőr lőtt rá az ötéves ikerlányokra.
Bors

Két személygépkocsi kis híján összeütközött egy arizonai autóúton kedden délután, majd ezt követően az egyik sofőr rendre a másik mellé akart kerülni, méghozzá meglehetősem agresszív stílusban – írja a Crime Online.  

országúti őrjöngés

A két sofőr ezt követően szóbeli inzultusba keveredett egymással. Mivel az egyik járműben egy ötéves ikerpár is utazott, lányait féltve apjuk úgy döntött, felgyorsít, hogy maga mögött hagyja az ámokfutót:

ekkor dörrent el egy lövés, majd a két gyermek sikoltozni kezdett.

Az apa azonnal félrehúzódott, majd fe hívta a mentőket, akik az egyik sérült csöppséget még a helyszínen ellátták, a másikat pedig kórházba szállították. Mindketten súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

megvan a tettes

A zsaruk nem sokkal később azonosították, majd el is fogták a szörnyű tettel vádolható gyanúsítottat. A 36 éves Dominick Cooke ügyében 150 ezer dolláros, azaz mintegy 45 millió forintos óvadékot állapítottak meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.