Aktuális

Furdulat a megerőszakolt szépségkirálynő ügyében: DNS-t találtak Vascsák Kitti széttépett harisnyáján

Bors

2021. július 11. vasárnap 11:15

Áttörés jöhet a megerőszakolt szépségkirálynő, a 19 éves Vascsák Kitti ügyében. A laboratóriumban ugyanis megtalálták az elkövető DNS-ét a fiatal lány harisnyáján.

Forrás: TV2

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a tettes alighanem büntetlen előéletű, így a rendőrségi adatbázisban nincs rögzítve tőle anyagmaradvány – tudta meg a Blikk.

Így egyelőre nem tudták azonosítani, hogy kitől származik a ruhadarabról kinyert DNS. Ettől függetlenül a rendőrség továbbra is gőzerővel nyomoz a két évvel ezelőtt történt bűncselekménnyel kapcsolatban, sőt a lány édesanyja is minden követ megmozgat, hogy kiderítse, ki becstelenítette meg imádott gyermekét.

Bár a történtek örökre nyomot hagytak Kitti lelkében, pszichiáter és hipnotizőr is segít neki feldolgozni a történteket. A fiatal lány próbálja normális mederben tovább élni az életét. Azóta előjött pánikrohamait leküzdve egyetemre jár és közben cukrásznak is tanul. A szépségiparral sem szakított, több világversenyre is készül. Miután idén megnyerte a Miss Hungary jubileumi, harmincadik döntőjét, az Adriára, Olaszországba, majd Kínába készül különböző világversenyekre. Közben pedig reménykedik benne, hogy bántalmazója rendőrkézre kerül, és így soha többé más lánnyal nem teheti meg azt, amit ellene elkövetett.

Az ügy részleteiről itt írtunk korábban.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15196576_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy szórakozóhelyen próbált ismerkedni Molnár Anikó, nagy kudarc lett a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9128_resized.jpg?avcount=1665172508
vg.hu

Zelenszkij világháborút szít

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15197537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű rendőrbaleset történt a belvárosban, négy ember életéért küzdenek - helyszíni fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15196435_auto_resized.png
hirtv.hu

Két bűncselekmény gyanúja is fölmerülhet a fellökött riporter ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15194471_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A hét éves fiam volt!” - Kisgyermeket gázoltak halálra Bakson

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15196474_auto_resized.jpg
vg.hu

Erdogan és Putyin a háború befejezéséről egyeztetett telefonon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9132_resized.jpg?avcount=1665172508
ripost.hu

Sorra halnak meg a gyerekek - ez a gyógyszer a felelős

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195639_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: ez a kiselefánt minden erejével össze akart barátkozni egy turistával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9124_resized.jpg?avcount=1665172508
mandiner.hu

Íme a Nestlé Purina zöld válasza a klímaváltozás mezőgazdasági hatásaira és a kilövő nyersanyag- és élelmiszerárakra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9118_resized.jpg?avcount=1665172508
vaol.hu

Legyen a kiállítónk! – Október 25-én 9. alkalommal Vas Népe Állásbörze(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9133_resized.jpg?avcount=1665172508
delmagyar.hu

Ki akart ugrani a harmadikról egy ember Szegeden - Fotók

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/sauRYbxmefEnuFG9lWV12Z1LWfOSnLBE66SPYAdBTaE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4NmNjYmU0ZTBjNjQ2ZWJiMmIyOTBkMzVjZGEyNzEy.jpg
Szülés

Megszólalt a budapesti kórház az udvarukon született csecsemővel kapcsolatban

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/kwC4fOdhW0A-OgDQu_XGoehSKzecE7ePIcV6uBE2BLY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhNDUzMjc2NDBhZDRhYWY5NzlmNjMzNzhmYTYxMmZj.jpg
Kártérítés

42 milliót követel az olasz sorozatgyilkostól a magyar áldozat családja