Aktuális

A legjobb útvonalak: erre szökjön a Balatonra, ha nem akar órákig állni a dugóban

Bors

2021. július 10. szombat 11:30

Amennyire várjuk a hétvégét, annyira megborzadunk, ha eszünk- be jut, milyen egy-egy kirándulásról, kiruccanásról hazafelé araszolni a dugóban vasárnap. Hogyan tegyük elviselhetőbbé a tétlenség hosszú perceit, illetve gyakran óráit?

A dugó az egyik legbosszúsabb dolog a közlekedésben. A folyamatos koncentráció, az araszolás, a tétlenség a felnőtteket és a gyerekeket is könnyedén kikészíti. Vasárnap délután, hazafelé szinte biztosra vehetjük, hogy órákon át történő vánszorgás vár ránk az autópályákon. Összegyűjtöttünk néhány tanácsot arra, hogyan kerüljük ki a dugókat, és arra is, ha mégis belekerültünk a sűrűjébe.

Mikor induljunk, merre menjünk?

Ez az egyik fő kérdés, ha el akarjuk kerülni a tömeget és a torlódásokat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megfigyelése szerint péntek délután 2 és este 8, szombaton pedig reggel 8 és délután 1 óra között indulnak a legtöbben a magyar tengerhez. Ekkor szinte biztos, hogy lassabban vagy sehogy nem halad a forgalom. Visszafelé, vasárnap már déli 12 és este 8 óra között utaznak haza a nyaralók, de egy meleg, nyári napon este 10-11 órakor is telítettek lehetnek a sávok. Ezek szerint fél vasárnap leselkedik ránk a dugóveszély, de fontos tudni, hogy a legtöbben 5-6 órakor indulnak el – ha lehet, ezt az időpontot próbáljuk elkerülni.

Kerülőutakat is érdemes ke­resni: aki például a főváros­ból a Ba­laton északi partjára indul, akkor a lejutást segíti az M7-esről nyíló 710-es út vagy Székesfehérvártól a 8-as főút. A déli partra a 7-es főút és a szomszédos mellékutak lehetnek alternatív lehetőségek. Ha pedig ezek is elesnek, használjunk olyan alkalmazásokat, amelyek megkeresik számunk­ra a leggyorsabb utat (pl. Waze). Indulás előtt mindenképp vessünk egy pillantást az Útinform honlapjára, ahol értesülhe­- tünk a torlódásokról, balesetekről.

Figyelem a közlekedésben

Az autópályán nagyon fontos, hogy utat adjunk a segítségnek, ha szükséges! Ne álljunk a felezővonalra, hanem a belső sávban balra, a külső sávban jobb­ra húzódva haladjunk, hogy a mentők, rendőrök számára elérhető legyen a biztonsági folyosó. A leállósávban még egy esetleges vészhelyzet idején is igyekezzünk minél rövidebb ideig tartózkodni. Aki pedig ott előzné ki a kocsisort, súlyos büntetésre számítson!

Tele tank, elemózsia!

Az útra, akár lefelé megyünk, akár hazafelé jövünk, tele tankkal induljunk el. A dugóban araszolva ugyanis akár 50-60 százalékkal is megnőhet a fogyasztás, 100 km-en például egy 8 litert evő autónál 12-13 literre. Ha a klíma is megy, még többet fogyaszt a motor. Mivel a 1,5 órás út akár a duplájára is nőhet a forgalomban, jó, ha van nálunk néhány üveg ásványvíz és pár könnyű szendvics vagy falatka, amivel kibírjuk hazáig az éhséget. Fontos, hogy olyan alapanyagból rakjuk össze ezeket, amik nem terhelik meg a gyomrunkat. De nagyobbra vágott zöldség, gyümölcs is jól jöhet!

Ha ránk jön a szükség

Ha sokat ittunk, és nem izzadtuk ki a nagy melegben, bizony előbb-utóbb pisilnünk kell. Du­góban ezt nem egyszerű visszatartani, mivel amúgy is többszörösen próbára van téve a tűrőképességünk. A mosdóval mégis érdemes megvárnunk a következő pihenőhelyet vagy benzinkutat: rendkívül balesetveszélyes, ha a leállósáv mellett vagy a szalagkorlát után végezzük a dolgunkat!

Rosszullét ellen

Hogyha utasként utazás közben olvasunk, a szemünk és a belső fülünkben lévő egyensúlyi szervünk eltérően észleli a helyzetet, ezért úgynevezett utazási betegség léphet fel rosszulléttel, szédüléssel, hányingerrel. Próbáljunk meg útközben aludni az anyós- vagy a hátsó ülésen, de émelygés elleni tablettával is elejét vehetjük a problémának. Nagy melegben pedig egy hűs vagy vizes kendő enyhítheti hőérzetünket.

Foglaljuk le a gyerekeket!

Ahogy a nagyoknak, úgy a kicsiknek is hosszú az út, pláne ha nem haladunk semerre. Ha nyűgösek lesznek, attól mi is azok leszünk. Legyen a tarsolyunkban pár olyan játék, amihez nem kell semmilyen eszköz. Barkochbázni biztosan mindenki tud, de egy rendszámosdival – ahol vicces szavakat, mondatokat alkothatunk a mellettünk, előttünk araszoló autók rendszámából – is rengeteg időt eltölthetünk. Az integetős játék ugyanígy kreatív: ha átintegetnek a gyerekek a szomszéd sávba, és visszaintegetnek nekik, piros pontokat gyűjthetnek. Ezt pedig otthon beválthatják egy hűsítő jégkrémre.    BGA

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195946_auto_resized.jpg
origo.hu

Zseniális új egyedi rendszámot kapott egy magyar Trabant, eddig ez a legjobb ötlet - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9128_resized.jpg?avcount=1665171907
vg.hu

Zelenszkij világháborút szít

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195025_auto_resized.jpg
metropol.hu

Vészjelzés, rohamosan terjed az agyevő amőba által okozott fertőzés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195554_auto_resized.jpg
vg.hu

Emelik a nyugdíjkorhatárt Szlovákiában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195078_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Galambos Lajos perében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15197181_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország mellett szólalt fel az Európai Parlamentben egy lengyel képviselőnő (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9132_resized.jpg?avcount=1665171907
ripost.hu

Sorra halnak meg a gyerekek - ez a gyógyszer a felelős

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195557_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Burritót evett az étteremben a tini, szörnyű, ami ezután történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9124_resized.jpg?avcount=1665171907
mandiner.hu

Íme a Nestlé Purina zöld válasza a klímaváltozás mezőgazdasági hatásaira és a kilövő nyersanyag- és élelmiszerárakra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9118_resized.jpg?avcount=1665171907
vaol.hu

Legyen a kiállítónk! – Október 25-én 9. alkalommal Vas Népe Állásbörze(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9133_resized.jpg?avcount=1665171907
delmagyar.hu

Ki akart ugrani a harmadikról egy ember Szegeden - Fotók

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/sauRYbxmefEnuFG9lWV12Z1LWfOSnLBE66SPYAdBTaE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4NmNjYmU0ZTBjNjQ2ZWJiMmIyOTBkMzVjZGEyNzEy.jpg
Szülés

Megszólalt a budapesti kórház az udvarukon született csecsemővel kapcsolatban

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/kwC4fOdhW0A-OgDQu_XGoehSKzecE7ePIcV6uBE2BLY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhNDUzMjc2NDBhZDRhYWY5NzlmNjMzNzhmYTYxMmZj.jpg
Kártérítés

42 milliót követel az olasz sorozatgyilkostól a magyar áldozat családja