Ennyit ér egy megcsonkított női test? A börtönből kell kifizetnie a Renner Erikát a lúggal leöntő orvosnak

Ennyit ér egy megcsonkított női test? A börtönből kell kifizetnie a Renner Erikát a lúggal leöntő orvosnak

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 07. 14:15
A nő nyolc és fél évet várt az ítéletre.
Bors

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet - írta meg a Telex. Bene Krisztiánnak 15 napja lesz arra, hogy 25 millió forintot fizessen Renner Erikának, de neki kell megtérítenie a több százezer forintos perköltséget és a fellebbezési illetéket is.

Magyarországon eddig nem sok példa volt arra, hogy egy ilyen súlyú ügyben ekkora összegű kártérítést ítéljenek meg egy bűncselekmény áldozatának.

Ismert: 2013 márciusában B. Krisztián saját otthonában támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erika épp indulni készült, amikor az ajtóból egy maszkot és sisakot viselő kék szemű alak visszatuszkolta a lakásba, megkötözte, kábító-altató injekciót adott be a combjába, majd levetkőztette, nemi szervét és annak környékét maró lúggal öntötte le. Hosszas huzavona után az elkövetőt 2018-ban jogerősen tizenegy év börtönre ítélték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.