Aktuális

Felvágta az ereit, autóba ült, és úgy okozott balesetet egy budapesti BMW-s – Megszólalt a rendőrség is az ügyben

Bors

Létrehozva: 2021.07.28.

Tettére aligha találni épeszű magyarázatot.

Elképesztő balesetről értesült a Bors: felvágta az ereit egy budapesti autós, majd beszállt a BMW-jébe és behajtott a városba. Úgy tudjuk, a sofőr a 19. kerületből indult ámokfutására, az Üllői út-Pöttyös utca kereszteződésének közelében karambolozott egy taxissal.

A nagy erejű ütközés a taxit kilökte a járdára, ahol a sárga jármű egy fát is kidöntött. A taxi totálkárosra tört.

A BMW-s pedig fogta magát, kiszállt az autójából és egyszerűen elsétált a tett színhelyéről. Információink szerint a zsaruk nagy erőkkel keresik, sőt, mivel most éppen egy másik helyszínt is keresnek, arra következtetünk, hogy nem egyetlen balesetet okozott a vérveszteség miatt valószínűleg a tért és az időt tévesen érzékelő sofőr.

A menekülő sofőrt jelenleg is keresik a rendőrök.

FRISSÍTÉS: A részletek miatt kerestük a rendőrséget, akik a következő választ küldték szerkesztőségünk részére:

– Az Üllői úton történt balesetben az egyik járművezető elhagyta a helyszínt, őt a rendőrök jelenleg is keresik. Ellene segítségnyújtás elmulasztása miatt a Budapesti. Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759593_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Dibusz Dénes a Fradi rangadója után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702263010
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758126_auto_resized.jpg
ripost.hu

Így öleli új párját Tóth Gabi: az énekesnő szenvedélyes fotót osztott meg táncos szerelméről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758635_auto_resized.jpg
vg.hu

Az akkumulátorok élettartartama javítható egy ügyes fogással

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702263010
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758114_auto_resized.jpg
travelo.hu

A legolcsóbb országok, ahova érdemes elutazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758975_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatérne Harry a királyi családba? Rövid, de beszédes választ adott a herceg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fotókon a pillanat: meghatódva vette át a Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702263010
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

„Istenem add, hogy megtaláljam a kisfiam sírját” – apró fejfa őrzi Istvánka emlékét a kaposvári temetőben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2zpSJdS92COVESl7dijO4eoEM2neJOsbKmiL53M90UQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2ZDI2NjhjMWFiOTQ2ZmI5YzdhZWZhMzc1NTY2MmFl.jpg
Unoka

Fotón Orbán Viktor unokája: Annussal gyújtották meg a második gyertyát